Kis barátaink blogját olvasgatva kezdett igencsak hiányérzetem lenni, hogy micsoda lustaság lettem. Nálunk is esett sok hó, beléptünk az Adventi időszakba, készülünk, várakozunk, a Télapó is tiszteletét tette nálunk. S minderről egy sort sem írok?
1 hónappal ezelőtt a karácsonyra úgy gondoltam, hogy a hátam közepére sem kívánom. Mára mindez megváltozott, Blankának köszönhetően. Az ő érzékenysége, izgalma, hogy egy csodának fogja fel ezt az ünnepet valamit megindított bennem. Nem tudom megmagyarázni, csak azt érzem, hogy idén a karácsony teljesen más lesz. Annyira jó dolog, hogy az embernek gyereke lehet, mert mire teljesen kiábrándulna ebből az ünnepből a gyerek újra visszahúzza, hogy vele együtt higgyen, készüljön, örüljön.
Szóval úgy 1 hónapja kezdtem Blancinak beszélni a Mikulásról, énekeltem a nagy szakállúról dalokat és persze karácsonyi énekeket is. Teljesen elvarázsolta, szinte mindennap megemlítette, hogy jön a Télapó vagy jön a karácsony(fa). Arról ne is beszéljünk, hogy milyen hamar elsajátította ezeket a dalocskákat, máskor tovább tart(!) most pedig tud már mikulásosat és karácsonyit.
Az elmúlt 2 hétben sok olyan apróság és változás történt Blanka életében, mindennapjaiban, amiről azért nem írtam, mert nem volt kedvem, fáradtnak éreztem magam még ahhoz is, hogy beszéljek róla.
Először is a nagy rágó fogak és a dackorszak közös felbukkanása keltette a zűrt Blanka lelkében, aztán amint ez enyhült, kijött egy bőrbetegség a lábán. Felkerestük a háziorvost aki közölte, hogy gombás a talpa. De azért biztos ami biztos elküldött minket a bőrgyógyászatra, hogy nézessük meg. A bőrgyógyász pedig rácsodálkozott, hogy mondhat ilyet a háziorvos, az ilyen kicsiknél nagyon ritka a lábgomba, ránézésre is ekcéma. (sejtettem)
Kaptunk krémet, hogy 10 napig kell kenni, majd elmúlik. Kerek 3 hete kenjük és most már mondhatom, hogy javul. Az elején rosszul viselte, mert Blanka valamiért utálta, ha piszkáltuk a lábát, hisztizett is rendesen. Viszont öröm az ürömben, hogy mostanra megkedvelte a lábmasszázst, kenegetést, sőt ő is besegít. :-)
És hogy ne legyen annyira unalmas az életünk az állandó tejbegríz evést, ami a vacsorája volt, teljesen elhagyta. A fürdés utáni vacsorát így átcsoportosítottuk a fürdés előttire, mert előfordult olyan délután, hogy egy falatott sem evett, és még fürdés után sem volt hajlandó. Azt pedig nem szerettem volna, hogy szinte üres hassal menjen aludni.
Mindezeket megspékeltük azzal, hogy leszereltük a kiságyáról a rácsot (mondván, már minden vele korabeli gyerek kis heverőn alszik), így 4 vagy5 éjszaka nem igen aludtunk, rájött milyen fantasztikus dolog ha az ember kitud mászni az ágyából :-))
Először hajnali 5-kor, majd 4-kor, 3-kor, 2-kor, az utolsó nap 1 óra valahány perckor bandukolt át hozzánk. A későbbi ébredések sem hoztak lázba, hát ez meg egyáltalán nem! Főleg azért, mert apát minden hajnalban kiutasította a kanapéra. Blanka ugyanis aludt volna, de köztünk nem tudott, apa pedig nyilván nem képes mély és pihentető alvásra, ha folyamatosan oldalba rúgják. Szóval az 1 óra valahánykor átbattyogó gyerekem kis kezét megfogtam és visszakísértem az ágyába (anyukám javaslatára). Bevált!
Egy szó nélkül aludt vissza, azóta ha volt olyan éjszaka, hogy esetleg átjött korábban, csak visszaviszem és alszik 7-ig. A fektetés is megváltozott, pici beszélgetéssel zárul a nap, nem tart sokáig de igényli. Elmesélem, hogy mi volt ma, mi lesz holnap, és mindenki mennyire szereti. :-) Az ágyrács leszerelése után nem akart egyedül aludni, könyörgött, hogy anyával-anyával és csimpaszkodott a nyakamba. A beszélgetés ennek kiváltására lett bevezetve; cserébe nem kell mellé feküdnöm. Tudom, most gonosznak tűnök, de a tökéletesen alvó és jól szoktatott gyerekemet feleslegesen nem akartam elrontani azzal, hogy rászoktatom a közös esti alvásra.
A felsorolt dolgok tényleg apróságok, szinte már nincs is jelentősége de leírni muszáj, hogy ne vesszen feledésbe. Megélni viszont nem volt olyan könnyű. Blanka eléggé a megszokások rabja, és igaz, hogy könnyen átáll, de az első 1-2 napban kapunk hideget és meleget tőle :-(
Mindezeket leszámítva egy angyal, egy igazi kis tündérke ... már olyan jól lehet vele kommunikálni, bár még inkább a saját mondataimat hallom vissza a szájából. Még nem E/1 személyben (egyesszám első személy), hanem még E/2 személyben beszél. De ez sem általános, leginkább a kérdéseknél figyelhető meg. Ez egy kicsit furcsa lehet az idegeneknek, de mi mindent megértünk. Voltaképpen így kér: kérsz inni?, kérsz enni?, kérsz puszit? jössz a nyakamba? azt jelenti, hogy ő akar puszit kapni, ő akar enni, és ő akar valakinek a nyakába mászni :-))
Édesen eljátszik már mindennel olyan kis finom lelkű, imádja a babákat, királylányokat, tündérkéket. Szereti a jó meséket, most már sok kedvenc van. Nagyon jó a memóriája, minden szereplőt kívülről tud a mesékből, és nem csak egyből. :-) Festeget, rajzol, együtt gyúrtuk a mézeskalács tésztáját majd sütöttük ki a nagymamáknak ajándékba.
Aztán voltunk Mikulás-vonatozni, a kisvasúton. Ami jó magyar szokás szerint úgy ahogy van pocsékul volt megszervezve. De mára az emlékek megszépültek és tegnap már jókat nevettünk rajta. Az a fő, hogy Blanka élvezte és boldog volt, várta a Mikulást. Ahogy leült mellé a Miki rögtön énekelt neki, nem szégyenlősködött, nem félt tőle.
Aztán a nagymamáékhoz is jött a nagy szakállú és kapott rengeteg csodálatos ajándékot. Azt az örömöt leírni nem lehet, olyan édes volt, ilyeneket mondott: Aszta mindenit, de szép, de csodálatos ... és fültől fülig vigyor ült az arcán :-))) kész voltunk! Persze megint csak Keresztpapi Mikulása volt a nyerő (póni ménes :-))) Igazából csokit nem nagyon kapott, mert nem szeretem ha édességet eszik, inkább apróságokat, könyvet, kis játékokat hozott a Miki bácsi :-)
Imádom :-))
Idén is saját készítésű volt az Adventi koszorú, csak mézeskalácsból.
Ezt kapták a nagymamák is :-) Ötlet
innen.
Blanka is kreatív, éppen pingál :-)
Mikulás-vonaton, Hűvösvölgy és Széchenyi-hegy között félúton ;)
