Nagyszülős szerda - Iciri-piciri táncház

Tegnap NAGYSZÜLŐS szerda volt, így reggel apa Blankával útilaput kötött a talpára és Buda felé vette az irányt.
A nagyszülők izgalommal várják mindig Blancit és igyekeznek a kedvében járni, sok közös játékkal, finom hamikkal, ketten lesik minden óhaját. Hát nem királyság?
Nekem már ennyi is elég lenne a boldogsághoz, de a nagymama kitalálta, hogy ha minden héten megy Blanka akkor a Böszörményi úton található Iciri-piciri táncházba elfogják vinni.
Én persze amennyire örültem az ötletnek, annyira aggódtam, hogy minden rendben menjen.

Asszem mondanom sem kell, hogy aggodalmam fölösleges volt, Blanka nagyon élvezte a táncházat, tetszett neki a zene, a tánc, a tapsikolás, a gyerekek ... pedig mindenki vadidegen volt, pl: a földön ülő ismeretlen anyuka ölébe még bele is ült :-O (honnan veszi ezt a közvetlenséget? biztos az apjától, mert én egyáltalán nem vagyok ilyen ... :-)

Azt mondta az iciri-piciri néptáncot tartó hölgy a nagymamának, látszik Blankán, hogy tetszik neki, ezért érdemes lenne rendszeresen vinni. Szerintem szuper lenne!

Este, mikor hazajöttek, úgy örültem Babónak, minta ezer éve nem láttam volna ... a nagypapa által készített videó felvételeket megnézve pedig olyan görcs volt a torkomban, hogy nem bírtam ki sírás nélkül. Annyira boldog voltam, hogy jól érezte magát, de a szívem szakadt meg, hogy nem voltam vele.
Hihetetlen nehéz elengednem, nem hittem volna ... pedig Clauval a tegnapot ismét nagyon csajos programmal ütöttük agyon, jól éreztem magam, kizökkenve a mókuskerékből ...

Még is fura érzés, ezt még meg kell tanulnom kezelni. Szeretném és vágyom is az egyedüllétre, szabadságra ... de amint ki teszi a lábát a gyerekem az ajtón, nincs velem, olyan aggódás tör ki rajtam, hogy hosszú percekig próbálom nyugtatni magam.

Ugyanez a fura gyomortáji érzés kerülgetett mikor anyum vitte le egy napra. Ilyenkor kb. 10 percig mondogatom magamnak: ne izgulj, nem lesz semmi baja; más is megtudja etetni, itatni, ők is neveltek már föl x gyereket ... stb. mindig úgy érzem, hogy rajtam kívül nincs ember aki értené Blankát.

Soha nem értettem a túl féltő/féltékeny anyukákat/apukákat, most már kezdem kapiskálni, milyen lehet mikor a fiad/lányod egyszer csak hazaállít egy párral az oldalán, vagy kirepül a családi fészekből, távoli országba költözik, vagy csak az ország másik végébe fog suliba járni ...

Apa már célozgatott egyszer-kétszer, hogy ide ilyen bugris EMO-s kiscsávó be nem teszi a lábát /értsd: ne udvaroljon neki senki! :-)) Én meg mondtam, hogy jaj apa, majd lesz más hülye stílus/divat ... satöbbi amiért izgulhatunk és idegeskedhetünk.

Hát jól elkanyarodtam ... megint ... summa summárum, nem szeretnék féltékeny/önző/túl féltő szülő lenni, szerintem nem is vagyok, mint ahogy nem vagyok féltékeny társ sem ... számomra az a legfontosabb, hogy a gyerekem és a férjem boldog legyen, és ha nélkülem töltenek el egy napot akkor görcsölés/lelkiismeret furdalás nélkül érezzék jól magukat, és ne azon rágódva, hogy vajon most anya mit szól, mit érez, mit csinál ... stb.

Egyébként visszakanyarodva a táncra, Blanka rendkívül tehetséges, első alkalommal forgott, tapsolt, riszált és még dobbantott is a lábával, ja és ő volt a legkisebb a csoportban :-)) Csak a következő alkalomra ne felejtsek el szoknyát is csomagolni neki, mert volt olyan feladat, hogy rázni/libbenteni kellett a szoknyát, és sejthetjük, hogy nadrágban lehetetlen abszolválni ezt a projektet :-)

Tropicarium

Hétvégén Tropicariumban járt a család apraja-nagyja. Keresztapa meghívta az egész családot. Hát nem aranyos? :-)
Remekül éreztük magunkat, sok halat, cápát, ráját, bogarakat, kígyókat, madarakat csodálhattunk meg. Ja és krokodilt :-))) Volt még egy kis állatsimogató, ott a tengerimalacokat lehetett simizni, persze csak akkor ha közel jöttek. Bent nagyon meleg és párás volt a levegő aki ellátogat ide, ne öltözzön "vastagon" :-), és a ruhatárba nyugodtan hagyja ott a kabátját, mert én egy pulcsiban is úgy izzadtam. Ám ez mit sem vont le az állatok sokszínűségéből, meglepő de volt mit nézni.
Ami számunkra érdekesség, hogy nyáron az állatkertet Blanka egyáltalán nem élvezte (mi sem). Most pedig mindent nagyon figyelt ... úgy látszik ennyit fejlődött félév alatt.
Ami klassz a helyben, hogy babakocsival is lehet közlekedni, az elején így tettünk, de később kivettük Blancit, Ő meg jól kihasználta és élvezte, hogy a fél család szalad utána :-)

A képek, nem lettek tűélesek, mert vakuzni nem volt szabad, és ezt apa mindig betartja! :-)

Csodálatos állatvilág:

A cápák, ráják, halacskák:

MI:

Milyen nyelven beszél?

Borsó meg a héja

Büszke vagyok Melire :-)

Most megint kicsit OFF leszek! :-)))

Keresztfiúnk (Samunak) mamája Melinda már lassan olyan mint egy celeb :-))) Mindig valami tévéműsorban, újságban szerepel. És én olyan büszke vagyok rá. :-)) Olyan ügyes, tehetséges és mindezt két pici fiú mellett. Általa már el hiszem, hogy összeegyeztethető a karrier és az anyaság ... bár ehhez kell egy jó férj, család! :-)

A legújabb riportfilmje:
http://blog.otherside.hu/?p=1352

Mi pedig elmondhatjuk, hogy ha a fenekünk nem is ... de a lakásunk a munkája révén, már volt címlapon :-))
http://blog.otherside.hu/?p=38/#more

Veszélyesen élek :-)

Nem csak bele mászni szeretek mindenbe, hanem egyenesen izgalommal tölt el a veszélyes magasság :-) felmászni különféle berendezési tárgyakra, az ám a muri :-) Anyukám a kevésbé hajmeresztőket le is fotózza; arról sajnos képpel nem tudok szolgálni milyen mikor felmászom a fürdőkádunk ülőkéjére, tv-állványra a puffról, vagy az etetőszékből az ebédlőasztalra :-)

Se eleje, se vége ...

Az elmúlt héten írói válságba kerültem :-)) lenne miről írni, de annyira nincs kedvem hozzálátni ... mielőtt neki esem a laptopnak, általában egy porszívózás, vagy teregetés közben átgondolom, hogy miről is ... és hogyan írnék ...
Észrevettem, hogy nem csak kedvem nincs, de nem állnak össze a szavak, ahogy szeretném. Ezért nem is erőltettem a dolgot ...

Blankával az elmúlt 1 hétben amúgy sem történt olyan sok minden, a 11. és a 12. fogát várja (nagyon), szerintem napok kérdése, hogy áttörjenek. Az éjszakák úgy ahogy jók, persze megébred és mennem kell, akár többször is, de mostanában legalább visszarakható az ágyába. Ez nagy szó!

Újabb SZÓval bővült a szótára, amikor eszik hangosan mondja, hogy HAMM (apa tanította neki kb. 1 perc alatt, szóval most már 1000%, hogy ha akarna beszélne, de csak azt mondja ami tetszik neki), de most már akkor is ezt mondja, mikor eteti kutyát. Pl. ma reggel, egy falatot harapott a pogácsából majd Kami kutyának is odatartotta, és egy-egy harapás között hatalmas HAMM-okat mondott :-) Én pedig rászóltam, hogy ezt nem szabad. Hmmm, pedig legszívesebben levideóztam volna, mert mindkettő olyan cuki volt. Hiába, Kami kutya és Blanka imádják egymást, nagyon jó barátok :-)

Aztán múlthéten 6-osban voltunk játszóházban Mayával-Bettyóval és Claudiával-Danival, de jóóóóóóó volt. Sajnos most képpel nem tudok szolgálni; de nem rég írt egy postot Bettyó barátném róla, és remélem fórumos sorstársaim elolvassák, mert éppen arra akarom rávenni őket, hogy itt legyen a következő babatali :-)) Isteni egy játszóház, szerintem persze :-)) Ezért reménykedem, hogy a baba-mama találkozót is sikerül itt megszervezni, és akkor végre a picurokkal és az anyucikkal újra együtt lehetünk. Húúúú már milyen régen nem láttuk egymást. Legutóbb még mindenki bébihordozóban hozta a csöppségét, és egymásnak adták a kilincset a szoptatós szobán az anyucik. Kivétel persze mi voltunk, mert Blanka akkor is demo volt, elindulástól hazaérkezésig, végig aludta a találkozót. Oh ... régi szép idők :-)) abban biztos leszek, hogy ez már nem így lesz, valószínűleg az összes lurkó a fejünkön fog ugrálni ...

Jaj, gondolataim is össze-vissza ugrálnak ... aztán van még egy fontos mérföldkő nálunk, de ez inkább azt hiszem nálam. Elhatároztam magam! 2 hete megbeszéltük a nagyszülőkkel - akik már régóta szerették volna (értsd: rágták a fülem), csak én nem voltam képes megtenni az első lépést - hogy kinevezünk végre egy napot ami csak az övék. Vagyis Blankázhatnak reggeltől estig.
Nos ez a nap a SZERDA, és holnap lesz az első, amikor Blanka nagymamázni-nagypapázni fog, és innentől kezdve minden szerdán babanap náluk vagy nevezzem ovinak ? :-) Nekem pedig egy 12 órás szabadságom lesz, apa viszi el Blankát munkába menet, így reggel 7-től este 7-ig nem látom Babót.
Annyira furcsa, hogy végre rászántam magam erre, mert hosszú idő volt, mire levetkőztem az előítéletemet, hogy nem szimpatikus, ha valaki a nagymamára bízza a gyereket. Persze tudom nem ezzel van a gond, hanem a túlzott lepasszolással. Valahogy ettől mindig kiakadtam ...
Szóval, végre kimondtam, odaadom és rendszeresen, vagyis minden héten 1x a nagyszülőké Blanka. Görcs mindig lesz bennem, mert ugye csak akkor érzem Őt biztonságban ha velem van, pedig a nagymamáék százszor jobban vigyáznak rá, és már sokszor volt velük. És tudom Blanka szeret ott lenni, jól fogja érezni magát, csak ez a rendszeresség zavart, hogy én is olyan leszek mint azok akik ... de időközben, hogy "anya lettem szőröstől bőröstől" tudom, hogy ez egy nagy marhaság, mert igen is szüksége van minden anyukának szabadságra és feltöltődésre!
És én már minden picibabás ismerősömnek ezt mondom, hagyni kell, hogy segítsenek. Nem kell mártírkodni, hogy majd én mindent megtudok oldani egyedül. Ha újra kezdeném, többször engedném, hogy segítsenek ... Nem szabad nemet mondani, mert az ember olyan fásult lesz egy idő után ... nekem ez nagyon nehéz volt, mert világéletemben önálló voltam, mindent magam intéztem, ezért nem is várok segítséget, és nem is tudok segítséget kérni. De azért kezdek változni és ennek én magam is nagyon örülök.

Kezdek visszatalálni önmagamhoz, ami nagyon jó (pl. másfél év kihagyás után, sorra falom a könyveket nem voltam képes már régóta olvasni, mert amint letettem a fejem a párnára már aludtam, végre ez is elmúlt így a Twilight-saga 3 kötetét pár hét alatt elpusztítottam, és most sorra veszem a többi, már régóta az éjjeli szekrényen porosodó, regényeket is) ... arról pedig ne is beszéljek, hogy milyen izgalommal tölt el, hogy végre lesz egy szabadnapom a héten, és hogy ezt jól "megünnepeljük" Clauval, az első 2 hétben csak szépítkezni fogunk :-)) Ő rá egyáltalán, rám persze annál inkább rám fér, mert lassan 5 centis hajlenövéssel élek :-) Szóval köszönöm neki, hogy ő mindig próbál kirángatni a melankóliámból.

A másik nagy öröm nekem, hogy lassan benépesül a ház újabb kisbabákkal, idáig csak én voltam itthon picibabával - ez is olyan rossz volt - mert mi vagyunk az egyedüli kis gyerekesek. De az ünnepekre talán megérkezik hozzánk Balázs Bendegúz akiért most nagyon izgulunk, hiszen az anyukája rosszul lett múlt héten, és be kellett feküdnie a kórházba. Remélem minél hamarabb hazajönnek. A közvetlen szomszédok, Tündiék pedig márciusra várják a kis Mátét. Fiús baby boom :-))
Jaj már alig várom, hogy újszülöttet tarthassak a kezemben, és jó nagy cuppantóst adjak a pici lábukra :-))

Huuu ennyit az írói válságomról, megállás nélkül ütöm-verem a klaviatúrát, mert Blanka éppen reggelizik (értsd: ropit eszik ropival, mert most csak ez kell neki, én meg nem győzöm a sótól megszabadítani a ropi szálakat, és ha nem adok neki, hosszasan nyöszörög a konyhapultnak, hogy na mi lesz nem látod, hogy elfogyott!!!)

Utolsó bekezdésként, említést kell tennem a barátainkról - Meli, Atti, Brúnó és a keresztfiunk Samuci. Itt voltak szombaton, az már szerintem szót sem érdemel, hogy 5 perc alatt a feje tetején volt az egész lakás, és adtunk a szomszédoknak a gyerekzsivajból ... ne csak nekünk legyen jóóóó :-))
De én, hogy imádom ezt a két rosszcsont krapekot. Brúnó egyenesen a legszebb 5 éves fiú címért pályázhatna másfél centis szempilláit úgy tudja lesütni mikor puszit adok neki, hogy jaaaaaaaaaj ... mi lesz ebből a fiúból? Az tuti, hogy a lányok szétszedik később.

Úgy látom Blanka lesz az első nevező erre a tettre, már megint rajta lógott, vagyis ráfeküdt :-))), aminek az lett a vége, hogy véletlenül fejre esett, mert lecsúszott Brúnó hasáról ... és még szegény Brúnó állt büntiben, pedig igazából Blanci volt a bűnös :-)) Brúnó persze megijedt, hogy mi is megijedtünk, mert azért Blanka hiába a szőnyegen végezte egy icuri-picurit koppant ... de mintha mi sem történt volna egy könnycsepp sem hagyta el a szemét, sőt egy hang sem a száját.
Samu ... hát ő meg egy egyéniség, és mindig mosolyog, ha ránézek csak jó kedvem lesz. Ha pedig sír, vigyázni kell, hogy a denevérek be ne tévedjenek :-))) Na az utóbbi vendégeskedésről tudok szolgálni pár fotóval.

A koppanás előtti idill: