Tegnap NAGYSZÜLŐS szerda volt, így reggel apa Blankával útilaput kötött a talpára és Buda felé vette az irányt.
A nagyszülők izgalommal várják mindig Blancit és igyekeznek a kedvében járni, sok közös játékkal, finom hamikkal, ketten lesik minden óhaját. Hát nem királyság?
Nekem már ennyi is elég lenne a boldogsághoz, de a nagymama kitalálta, hogy ha minden héten megy Blanka akkor a Böszörményi úton található Iciri-piciri táncházba elfogják vinni.
Én persze amennyire örültem az ötletnek, annyira aggódtam, hogy minden rendben menjen.
Asszem mondanom sem kell, hogy aggodalmam fölösleges volt, Blanka nagyon élvezte a táncházat, tetszett neki a zene, a tánc, a tapsikolás, a gyerekek ... pedig mindenki vadidegen volt, pl: a földön ülő ismeretlen anyuka ölébe még bele is ült :-O (honnan veszi ezt a közvetlenséget? biztos az apjától, mert én egyáltalán nem vagyok ilyen ... :-)
Azt mondta az iciri-piciri néptáncot tartó hölgy a nagymamának, látszik Blankán, hogy tetszik neki, ezért érdemes lenne rendszeresen vinni. Szerintem szuper lenne!
Este, mikor hazajöttek, úgy örültem Babónak, minta ezer éve nem láttam volna ... a nagypapa által készített videó felvételeket megnézve pedig olyan görcs volt a torkomban, hogy nem bírtam ki sírás nélkül. Annyira boldog voltam, hogy jól érezte magát, de a szívem szakadt meg, hogy nem voltam vele.
Hihetetlen nehéz elengednem, nem hittem volna ... pedig Clauval a tegnapot ismét nagyon csajos programmal ütöttük agyon, jól éreztem magam, kizökkenve a mókuskerékből ...
Még is fura érzés, ezt még meg kell tanulnom kezelni. Szeretném és vágyom is az egyedüllétre, szabadságra ... de amint ki teszi a lábát a gyerekem az ajtón, nincs velem, olyan aggódás tör ki rajtam, hogy hosszú percekig próbálom nyugtatni magam.
Ugyanez a fura gyomortáji érzés kerülgetett mikor anyum vitte le egy napra. Ilyenkor kb. 10 percig mondogatom magamnak: ne izgulj, nem lesz semmi baja; más is megtudja etetni, itatni, ők is neveltek már föl x gyereket ... stb. mindig úgy érzem, hogy rajtam kívül nincs ember aki értené Blankát.
Soha nem értettem a túl féltő/féltékeny anyukákat/apukákat, most már kezdem kapiskálni, milyen lehet mikor a fiad/lányod egyszer csak hazaállít egy párral az oldalán, vagy kirepül a családi fészekből, távoli országba költözik, vagy csak az ország másik végébe fog suliba járni ...
Apa már célozgatott egyszer-kétszer, hogy ide ilyen bugris EMO-s kiscsávó be nem teszi a lábát /értsd: ne udvaroljon neki senki! :-)) Én meg mondtam, hogy jaj apa, majd lesz más hülye stílus/divat ... satöbbi amiért izgulhatunk és idegeskedhetünk.
Hát jól elkanyarodtam ... megint ... summa summárum, nem szeretnék féltékeny/önző/túl féltő szülő lenni, szerintem nem is vagyok, mint ahogy nem vagyok féltékeny társ sem ... számomra az a legfontosabb, hogy a gyerekem és a férjem boldog legyen, és ha nélkülem töltenek el egy napot akkor görcsölés/lelkiismeret furdalás nélkül érezzék jól magukat, és ne azon rágódva, hogy vajon most anya mit szól, mit érez, mit csinál ... stb.
Egyébként visszakanyarodva a táncra, Blanka rendkívül tehetséges, első alkalommal forgott, tapsolt, riszált és még dobbantott is a lábával, ja és ő volt a legkisebb a csoportban :-)) Csak a következő alkalomra ne felejtsek el szoknyát is csomagolni neki, mert volt olyan feladat, hogy rázni/libbenteni kellett a szoknyát, és sejthetjük, hogy nadrágban lehetetlen abszolválni ezt a projektet :-)
A nagyszülők izgalommal várják mindig Blancit és igyekeznek a kedvében járni, sok közös játékkal, finom hamikkal, ketten lesik minden óhaját. Hát nem királyság?
Nekem már ennyi is elég lenne a boldogsághoz, de a nagymama kitalálta, hogy ha minden héten megy Blanka akkor a Böszörményi úton található Iciri-piciri táncházba elfogják vinni.
Én persze amennyire örültem az ötletnek, annyira aggódtam, hogy minden rendben menjen.
Asszem mondanom sem kell, hogy aggodalmam fölösleges volt, Blanka nagyon élvezte a táncházat, tetszett neki a zene, a tánc, a tapsikolás, a gyerekek ... pedig mindenki vadidegen volt, pl: a földön ülő ismeretlen anyuka ölébe még bele is ült :-O (honnan veszi ezt a közvetlenséget? biztos az apjától, mert én egyáltalán nem vagyok ilyen ... :-)
Azt mondta az iciri-piciri néptáncot tartó hölgy a nagymamának, látszik Blankán, hogy tetszik neki, ezért érdemes lenne rendszeresen vinni. Szerintem szuper lenne!
Este, mikor hazajöttek, úgy örültem Babónak, minta ezer éve nem láttam volna ... a nagypapa által készített videó felvételeket megnézve pedig olyan görcs volt a torkomban, hogy nem bírtam ki sírás nélkül. Annyira boldog voltam, hogy jól érezte magát, de a szívem szakadt meg, hogy nem voltam vele.
Hihetetlen nehéz elengednem, nem hittem volna ... pedig Clauval a tegnapot ismét nagyon csajos programmal ütöttük agyon, jól éreztem magam, kizökkenve a mókuskerékből ...
Még is fura érzés, ezt még meg kell tanulnom kezelni. Szeretném és vágyom is az egyedüllétre, szabadságra ... de amint ki teszi a lábát a gyerekem az ajtón, nincs velem, olyan aggódás tör ki rajtam, hogy hosszú percekig próbálom nyugtatni magam.
Ugyanez a fura gyomortáji érzés kerülgetett mikor anyum vitte le egy napra. Ilyenkor kb. 10 percig mondogatom magamnak: ne izgulj, nem lesz semmi baja; más is megtudja etetni, itatni, ők is neveltek már föl x gyereket ... stb. mindig úgy érzem, hogy rajtam kívül nincs ember aki értené Blankát.
Soha nem értettem a túl féltő/féltékeny anyukákat/apukákat, most már kezdem kapiskálni, milyen lehet mikor a fiad/lányod egyszer csak hazaállít egy párral az oldalán, vagy kirepül a családi fészekből, távoli országba költözik, vagy csak az ország másik végébe fog suliba járni ...
Apa már célozgatott egyszer-kétszer, hogy ide ilyen bugris EMO-s kiscsávó be nem teszi a lábát /értsd: ne udvaroljon neki senki! :-)) Én meg mondtam, hogy jaj apa, majd lesz más hülye stílus/divat ... satöbbi amiért izgulhatunk és idegeskedhetünk.
Hát jól elkanyarodtam ... megint ... summa summárum, nem szeretnék féltékeny/önző/túl féltő szülő lenni, szerintem nem is vagyok, mint ahogy nem vagyok féltékeny társ sem ... számomra az a legfontosabb, hogy a gyerekem és a férjem boldog legyen, és ha nélkülem töltenek el egy napot akkor görcsölés/lelkiismeret furdalás nélkül érezzék jól magukat, és ne azon rágódva, hogy vajon most anya mit szól, mit érez, mit csinál ... stb.
Egyébként visszakanyarodva a táncra, Blanka rendkívül tehetséges, első alkalommal forgott, tapsolt, riszált és még dobbantott is a lábával, ja és ő volt a legkisebb a csoportban :-)) Csak a következő alkalomra ne felejtsek el szoknyát is csomagolni neki, mert volt olyan feladat, hogy rázni/libbenteni kellett a szoknyát, és sejthetjük, hogy nadrágban lehetetlen abszolválni ezt a projektet :-)
Jaj haláli!!! De édes!! Ahogy topog, forog, tapsikol: tényleg látszik rajta, hogy nagyon jól érezte magát! A másra bízzuk a gyereket érzést át tudom érezni!!! Pont tegnap hagytam (kellett, mert Pécsett vizsgáztam) Tomira Glóriát, és kb 10 percenként hasadt meg a szívem... 15 hónapja első este és éj, amit nélküle töltöttem...
VálaszTörlésSzia Eszter!
VálaszTörlésHúú az nem lehetett semmi, én még éjszakára nem hagytam senkire. Pedig már ezt is mondják anyumék, hogy el kéne kezdeni, de úgy félek, hogy nem tudják éjjel megnyugtatni ha felébred.
És hogy sikerült a vizsgád?
Nagyon cuki :-) látszik, hogy nagyon tetszik neki :-)
VálaszTörléshát igen, egy újabb mérföldkő, és nekünk, szülőknek is - ha csak rövid időre is - le kell válnunk a gyerekünkről... Én még csak pár órára hagytam másra Lilit, de mondanom sem kell, hogy azon rövid idő alatt kb 2534678655253-szor néztem meg a telefonomat, hogy nem hívtak-e, nem jött-e sms, hogy menjek. Persze nem jött :-) Azt hiszem, nekem van még mit fejlődnöm ezen a téren :-)
Édes! Látni, hogy élvezi a zenét, a sok pajtit.. és, ahogy figyel:):) Nagyon nagyon szuper lesz, ha táncházba fog járni!!! Jókat fog játszani:) élvezi majd, hogy ő is utánnozhatja a nagyokat:) Juppi:) és eközben fejlődik is:) Ez a táncház csak jó lehet! A Mamiéknak ez szuper ötlet!!!
VálaszTörlésSzerintem nem kell siettetni az ottalvást', még kicsik:) Eljön annak is az ideje.. mindíg van/lesz valami, ami közbejöhet... Én még agyonaggódnám magam!!:):)
Bocsánat, el is felejtettem, hogy már egyszer volt olyan, hogy nem velünk aludt, hanem itt aludtak a nagymamáék mert mentünk esküvőre és mi nem aludtunk itthon. De olyan még nem volt hogy elvittük volna valahová és ott alszik, idegen helyen nélkülünk. Én is asszem agyonaggódnám magam :-) Pedig azért ennek is eljön nem sokára az ideje, bár mi sem siettetjük.
VálaszTörlés