2008. július 3., csütörtök

Blanka nem akarsz kijönni?

Már többször feltettem ezt a kérdést magamban, hogy mikor is lenne jó, ha megszületne a baba.

Mindig volt valami amihez igazodni akartunk, és mindig mondtuk, hogy jó lenne ha már meglenne, de most még ezt várja meg, meg azt várja meg ... stb.

Nagyjából kezdek kilábalni a vírusból, már nem érzem magam, olyan ramatyul ... így most megint azt mondogatjuk apával, hogy most már jó lenne ha jönne a picike.

Tegnap voltam doktor bácsinál, most utoljára a magánrendelésen, és közölte, hogy semmi jele a szülésnek, a méhszájam még teljesen zárva (hétfőn újra uh+ctg+vizsgálat). Picit elszomorodtam, főleg, hogy Bálint finoman közölte velem, hogy nem tudja mi lesz, ha a baba még késni is fog, mert akkor lehet, hogy nem tud velem itthon lenni a kórházi hazajövetelet követően. Ugyanis az irodában jelenleg 2-en dolgoznak, ő és a másik a fiú, a másik fiú, meg volt olyan kedves és bejelentette, hogy ő 20-án nyaralni megy és 1 hétig nincs. Iroda meg ugye nem maradhat egyedül!

Szóval apa már tiszta ideg :-) Már mindenpercben azt a telefont várja, hogy gyere haza, mert menni kell a kórházba! :-)))

Dokim persze tegnap felvázolta, hogy mi lesz ha nem jön időre, és kb. mire számítsak. Nem lesz rögtön indítás, mert 1 hetet várnak akár mi van ... így mindennap ctg a kórházban. A 42. hétre, ha még mindig nem akar jönni, akkor vizsgálat következik és feltesznek egy úgynevezett zselét, ami fájásokat produkál, és általában 90%-ban megszülnek tőle a mamik. Na már most ez mind szép és jó, de én ezt már nem szeretném kivárni.

Így ma amikor lefeküdtem délután sziesztázni beszélgettem a lányommal, hogy már nagyon de nagyon várom őt, és annyira szeretnénk ha a hétvégén megszületne, elmondtam neki, hogy tudom hogy jó neki bent, de idekint még jobb lesz, mert már annyi kedves ember várja ... legfőképp a szülei :-) Azt is elmondtam neki, hogy nem kell félni, mert anya sem fél (egyelőre :-) és majd ha túlleszünk a nehezén csupa móka és kacagás, boldogság lesz az életünk.

Ugye Blanka kiakarsz bújni?

Anya

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése