Blanka nyíló világa

Blanka születése ...

Kéthete történt, de olyan mintha tegnap lett volna, hihetetlen hogy tényleg csak a szépre emlékszik vissza az ember ... ezért gyorsan megpróbálom összeszedni a gondolataimat és nagyjából részletesen leírni, hogy is történt.

2008. július 5-én szombaton este kezdődtek a fájásaim, igazából nem is nevezném fájásoknak, inkább csak sűrű méhösszehúzódások voltak. Egy percig tartottak, először ritkábban majd fokozatosan sűrűsödtek. Bálint jobban izgult mint én, hogy végre történjen már valami, de szombat estétől, vasárnap délutánig vártunk, hogy a fájások erősebbek legyenek.

Amikor a méhösszehúzódások olyan 10 percenként jelentkeztek, mondtam Bálintnak, menjünk be a kórházba nézzenek meg miújság, max. hazajövünk.

Így is tettünk, délután 4 körül értünk be a kórházba, majd bementem a szülőszobára ahol egy szülésznő megvizsgált és közölte, hogy 2 ujjnyira nyitva a méhszáj, ebből ma baba lesz, úgy hogy szóljak a férjemnek, hogy hozhatja fel a kocsiból a cuccaimat.

Bálint persze több órán keresztül toporgott kint a folyosón és arra várt, hogy végre bejöhessen hozzám. Igaz ezt én csak utólag tudatosítottam magamban, számomra olyan volt az a néhány óra mintha egy félóra lett volna.

A szülésznői vizsgálat után, az éppen aktuálisan ügyeletes orvos is megvizsgált, hivatalosan ő vett fel az osztályra. A vizsgálat nem kellemes méhszáj vizsgálat volt, ahol másodjára is megállapították, hogy 2 ujjnyira nyitva vagyok, és milyen puha a méhszájam. Próbált magzatvizet nézni, de a végén szerintem abból semmi sem lett, mert alattam egy tál már szépen megtelt vérrel. Már akkor nagyon véreztem, de ezt a tágulásnak tudták be először.

Időközben én átvedlettem hálóingbe, leborotváltak, kaptam beöntést, zuhanyoztam, volt ultrahang vizsgálatom ... majd rákapcsoltak a ctg-re, hogy figyeljék a mazgati szívhangot, és a fájásaimat.

Nekem annyira gyenge fájásaim voltak, hogy szinte semmi bajom se volt a mellettem fekvőkhöz képest.

Amikor a vajúdóban feküdtem ctg-zve már Bálint is bent lehetett velem. Annyira jó volt, hogy ott volt a közelemben, igazából semmit sem csinált, csak fogta a kezem ... de ez számomra mindennél többet jelentett.

Ekkor már este 8 óra volt, de még semmi komoly nem történt, az ügyeltes doktornő közölte, hogy mivel a fájásaim nagyon gyengék burkot fognak repeszteni. Gondoltam jól van repessz :-) nem hittem, hogy ezután indulnak majd csak be az események.

Borokrepesztésből számszerint 2 volt, az elsőnél is már úgy véreztem, hogy a doktornő és a szülésznő egyfolytában összesúgtam felettem, nagyon idegesítő volt.

Ráadásul Bálintot is kiküldték (az összes kispapát kiküldték) mert egy kacsát tettek alám, és abba próbálták a vizet konkrétan kézzel „kisöpörni” belőlem, gondolom nem lehetett valami gyönyörű látvány. Mivel nem volt hatékony az első, csináltak egy második burokrepesztést kb. 20 perc múlva, de akkor már nagyon véreztem, és tojásméretű alvadt vérdarabok jöttek ki belőlem. Ez már nagyon rossz volt, nagyon fájt, ráadásul alattam kacsa, hasamon ctg, és próbáltam közben szenvedni. A műbör kárpitot körömmel téptem magam alatt ...!

Kb. Így szenvedtem 10 percig, mire visszajött a doktornő, és közölte velem, hogy az orvosom már itt van, és telefonon tartották vele a kapcsolatot és az erős vérzés miatt azt a döntést hozták, hogy meg kell császározni, nehogy a baba megfertőzödjön, várni nem mernek a természetes szülésre, mert a vége még nagyon messze lenne nekem.

Ekkor nem mondom, hogy nem kenődtem el, de nekem már mindegy volt, hogy mit tesznek velem, csak valami történjen, mert fekve elviselni a fájásokat valami borzasztó rossz volt.

Majd sorra jöttek mindenféle emberek, először bekötétték az infúziót, majd a katétert, majd megjött az anesztes aki végig olyan kedves volt velem, és nagyon próbálta a lelket bennem tartani, majd a dokim is végre megjött aki megint csak nagyon aranyos volt, ő is ugyan úgy próbált kedves lenni, és erőt adni ...

A műtőbe meztelentoltak be, ahol egy zöld lepedőt terítettek elém, és nekem a műtőasztalon ülve, megkellett próbálnom, jól domborítani, hogy a spinális érzéstelenítést megkapjam a gerincembe. Ez eltartott egy párpercig, itt már nagyon elfogyott a türelem, és nem mindig tartottam úgy magam ahogy kellett volna, de mindenki nagyon rendes volt, a műtősnő lefogott az anesztes doki végig beszélt hozzám én pedig elöntöttem magzatvízzel az egész műtőt. Csak azt vettem észre, folyik-folyik-folyik alattam a víz én meg elkezdtem pityeregni, hogy milyen rumlit csinálok én itt :-)

Törölgették a könnyeimet, majd mikor végre sikerült megszúrni, lekötötték a kezem, lábaimat és elkezdődött a műtét. Kérdezték, hogy fogják hívni a babát, mondtam, hogy Blanka (persze sírva) mindenki mondta, hogy milyen szép neve lesz a picinek. Jól esett a kedvesség, mert én már nagyon magam alatt voltam. Ráadásul akkor már nem láttam a férjem régóta és nem tudtam, hogy tudja-e hogy mi van velem! (utólag megtudtam, hogy Őt és anyut mindenről informálták ami velem történik, sőt még a picit is kivitték nekik megmutatni)

A babát kb. 10 perc alatt kivették, én pont néztem az órát így egészen pontosan 2008. július 6-án 21 óra 15 perckor született meg Blanka, 3400 grammal és 54 centivel. A doki felemelte és megmutatta és amikor megláttam, rögtön elbőgtem magam. Annyira picurka és édes volt, és én már olyan de olyan régóta vártam rá. A könnyem közben törölgették ... nagyon rendes volt velem a műtősnő :-)

A babát megtisztították és visszahozták megmutatni, a fejemhez tette a doki én meg csak puszilgattam és puszilgattam és beszéltem hozzá, hogy én vagyok az anyukád és annyira szeretlek és annyira vártalak és hullott a könnyem mint a záporeső. (most is :-))

A műtét még eltartott vagy félórát, majd utána betoltak a műtő melletti szobába és ott töltöttem egyedül az éjszakát. A műtét után, anyu és Bálint még bejöttek hozzám, puszilgattak én még egy picit pityeregtem, de mondták hogy a baba gyönyörű és nem lesz semmi baj. És nagyon szeretnek és nagyon ügyes voltam.

Ezek után megkaptam az újabb infúzió adagomat, majd egy koktélt amitől beájultam és hajnali 5-ig aludtam. 5 körül ki kellett mennem fürdeni, mert a spinális érzéstelenítés után 6 órával fel kell kelni – állítólag - alattam szép kis szennyes volt, így nem bántam, hogy a szülésznő megfürdetett és átkötötte a sebem, de senkinek sem kívánom azt a kínt míg áttotyogtam segítséggel a fürdőbe, valami borzalmas érzés volt, azt hittem meghalok.

Délelőtt láttam újra Blankát anyukám kihozta nekem, kicsempészte :-) A legnagyobb bajom az volt, hogy nem tudtam a gyerekem magamhoz ölelni, megfogni, csak anyu kezében nézegetni, egyszerűen nem tudtam felülni, nem tudtam felállni ... emiatt olyan sírhatnékom volt!

Kb. 12-13 óra körült kerültem be az egyik szobába a szülészeten, ahova már a saját lábamon mentem be, (botorkáltam). Az első éjszaka még nem volt velem a pici, de az első este már kihozták nekem és cicire is tettem. A második éjszaka sem volt még velem, de már napközben végig velem volt, és amikor felébredt cicizett. Így a tejem szépen be is indult, és látni ahogy Blanka szopizik és utána jóllakottan mosolyogni próbál, vagy piheg kárpótol minden szenvedésért.

Nagyvonalakban ennyi lenne a mi történetünk. Nem erre számítottam, de császármetszés lett a vége ... az első napokban sokat gondolkoztam, hogy miért is lett így, vajon én mit rontottam el, de megnyugtattak, hogy semmit ... egyszerűen csak pechem volt, a diagnózisom részleges méhlepényleválás lett.

Most már több mint egy hete itthon vagyunk és Blanka 9 nap alatt 320 grammal több, mint a születési súlya, úgy hogy közben súlyvesztéssel jöttünk haza a kórházból. Szépen eszik, szépen viselkedik ... na jó, néha nagyon tud sírni ... de hát ez benne van a pakliban :-)