Nem mondhatom, hogy nem hallottam még azt a mondást, az alma nem esik messze a fájától. Vagyis a szülőre külső jegyekben és természetben is nagyon hasonlít a csemete.
Mégis úgy ledöbbentett nemrég, hogy rossz tulajdonságaimat - türelmetlenség, meggondolatlanság - Blanka egy az egyben, mintha egy tükröt tartanának elém, prezentálja szavakkal, tettekkel.
Az egyik ilyen szomorú helyzet számomra, hogy az elmúlt 1 évben mindenféle okok miatt nemtörődöm lettem a kutyánkkal.
Kamilla kutyát, olyan nagyon szerettem Blanka születése előtt, mintha a tulajdon gyermekem lett volna. Járt velünk dolgozni, minden nap autóval vittük mindenhová: étterembe, vendégségbe. Igazi kis öleb volt az életünkben. Imádtam ... majd megszületett Blanka és az ölebünkből megtűrt eb lett.
Magyarázkodhatnék, hogy: türelmetlenségem betudható a fáradtságnak és annak is, hogy egy gyerek és kutya mellett nem tudtam azt a tisztasági színvonalat hozni az otthonunkban, ami annak idején természetes volt. Manapság pedig finoman szólva is távol állok egykori önmagamtól. Emiatt rendesen frusztrált vagyok, mintha a kutya tehetne arról, hogy vedlik :-) Az összes kommunikációm a kutyával leredukálódott: a menj a helyedre, kifelé, nem szabad, mit csinálsz-ra. Utóbbiakat viszont sokszor felemelt hangon és parancsoló stílusban adom Kamilla kutya tudtára.
Ez addig fel sem tűnt, míg Blanka nem kezdett el beszélni. (Na jó, ez nem igaz, mert először a Marley meg én c. film után jöttem rá, hogy úristen olyan vagyok, mint a főszereplő Jennifer Aniston. Ez a film tisztára rólunk szól. Konkrét mondatok vannak benne, amit én is tollba mondhattam volna a forgatókönyvírónak!)
Szóval visszakanyarodva Blankához, az első Kamillának szánt mondata, majd a rendszeressé vált kommunikációja a kutyával olyan lett, mint amit tőlem hallott: Kami-kami mit csinálsz! Kami, nem szabad, kifelé!
Már ott tartunk, hogy akkor is veszekszik a kutyával, amikor az a közelében sincs. Eléggé elszomorított a dolog. Pedig imádják egymást, hempergőznek a földön, Blanci "dugi" falatokat ad neki, és még csókolgatná is, ha hagynám.
Kamilla szintúgy imádja. Ha nincs itthon Blanka, egész nap a szobája előtt fekszik, mert hiányolja. Ha hazajön a gyerek, akkor a kutya jóformán a nyakába ugrik. Szóval nagy a szerelem köztük, mégis azt szeretném, ha a szeretet Blanka szavaiban is látszódna. Ok, tudom hogy én vagyok a ludas, és ez az állapot, azért nem marad így. Idővel javulni fog, mert egyre sokoldalúbban fogja magát kifejezni, és nem csak konkrét mondatokat ismétel. Még is ez a történet egyértelművé tette nekem, hogy a gyerek érdekében is, változtatnom kell Kamilla kutyával való kapcsolatomon. Nagyon oda kell figyelnem, hogy milyen hangsúlyban beszélek vele Blanka előtt.
A másik dolog, ami még ennél is jobban fájt:
Tudom "Murphy", hogy az anyahiány, akkor jön ki legjobban a gyereken, ha éppen valami dolga van az anyukának. Nálunk ez leginkább akkor jelentkezik, ha főzök ... de mostanság kiterjesztette ha telefonálok, jön a postás, átszalad a szomszéd alkalmakra is. Mindegy, ha nem vele foglalkozom anyás, féltékeny lesz. Szerencsém van Blankával, mert igazából mindent meg lehet vele beszélni. És elkényeztetett helyzetben voltam, mert néhány kivételes alkalmat leszámítva, nem volt idáig különösebb problémánk vele, ezidáig a hisztizés is elkerült bennünket. Nem úgy, mint mostanában. Falra tudnék mászni, hogy milyen akarnok stílusban követel engem.
Sajnos rutintalan gyermeknevelési döntésem egyike az volt, hogy nem válogattam meg megfelelően a szavaimat. Amikor nem hagyott főzni, arra kértem, hogy hagyjon békén. Mondván, anya nem tud veled játszani, mert nem lesz kész az ebéddel.
Fel sem tűnt nekem, hogy ez bántó lehetett neki. Csak akkor vágott mellbe a saját szavam, amikor visszamondta nekem. Kértem, hogy adjon puszit, erre ő: Hagyjál békén!
Olyan nagyon rosszul esett, hogy azt elmondani sem tudom. Panaszkodtam apának, hogy rossz anya vagyok, amiért ilyet mondtam a gyereknek, ő pedig csak visszaadja nekem, amit megérdemlek. Pedig én nagyon nem szeretném, ha az apjának, nekem vagy bárkinek is ezt mondaná.
Igyekeztem Blankával megbeszélni, hogy ezt ne mondja többet, mert nem illik és megígértem neki, hogy én sem mondom soha többé.
A napokban már nagyon másképp oldom meg az ilyen helyzeteket. Ha főzök és Babó vonszolja maga után a hintát, hogy éppen hintázni akar, félbe hagyom a tennivalóm és felteszem a hintát. Tudom, hogy 5 perc az egész, hamar megunja ... én pedig folytathatom a főzést. Nincs értelme meccselnem vele, okos enged, szamár szenved. Kicsit félek, nehogy átbillenjen ez az állapot a kihasználom anyát, mert úgyis minden úgy történik, ahogy én akarom oldalra, de próbálom az arany középutat követni mindenben. Úgy gondolom, attól még nem fog a fejemre nőni, mert engedek néha, de cserébe elvárhatom, hogy ő is engedjen az én kéréseimnek.
A másik tanulság számomra az, hogy nem csak a csúnya beszédre kell odafigyelnem ... Blanka olyan mint a szivacs, pillanat alatt rögzülnek információk, amik miatt később kellemetlenül érezhetem magam.
Mégis úgy ledöbbentett nemrég, hogy rossz tulajdonságaimat - türelmetlenség, meggondolatlanság - Blanka egy az egyben, mintha egy tükröt tartanának elém, prezentálja szavakkal, tettekkel.
Az egyik ilyen szomorú helyzet számomra, hogy az elmúlt 1 évben mindenféle okok miatt nemtörődöm lettem a kutyánkkal.
Kamilla kutyát, olyan nagyon szerettem Blanka születése előtt, mintha a tulajdon gyermekem lett volna. Járt velünk dolgozni, minden nap autóval vittük mindenhová: étterembe, vendégségbe. Igazi kis öleb volt az életünkben. Imádtam ... majd megszületett Blanka és az ölebünkből megtűrt eb lett.
Magyarázkodhatnék, hogy: türelmetlenségem betudható a fáradtságnak és annak is, hogy egy gyerek és kutya mellett nem tudtam azt a tisztasági színvonalat hozni az otthonunkban, ami annak idején természetes volt. Manapság pedig finoman szólva is távol állok egykori önmagamtól. Emiatt rendesen frusztrált vagyok, mintha a kutya tehetne arról, hogy vedlik :-) Az összes kommunikációm a kutyával leredukálódott: a menj a helyedre, kifelé, nem szabad, mit csinálsz-ra. Utóbbiakat viszont sokszor felemelt hangon és parancsoló stílusban adom Kamilla kutya tudtára.
Ez addig fel sem tűnt, míg Blanka nem kezdett el beszélni. (Na jó, ez nem igaz, mert először a Marley meg én c. film után jöttem rá, hogy úristen olyan vagyok, mint a főszereplő Jennifer Aniston. Ez a film tisztára rólunk szól. Konkrét mondatok vannak benne, amit én is tollba mondhattam volna a forgatókönyvírónak!)
Szóval visszakanyarodva Blankához, az első Kamillának szánt mondata, majd a rendszeressé vált kommunikációja a kutyával olyan lett, mint amit tőlem hallott: Kami-kami mit csinálsz! Kami, nem szabad, kifelé!
Már ott tartunk, hogy akkor is veszekszik a kutyával, amikor az a közelében sincs. Eléggé elszomorított a dolog. Pedig imádják egymást, hempergőznek a földön, Blanci "dugi" falatokat ad neki, és még csókolgatná is, ha hagynám.
Kamilla szintúgy imádja. Ha nincs itthon Blanka, egész nap a szobája előtt fekszik, mert hiányolja. Ha hazajön a gyerek, akkor a kutya jóformán a nyakába ugrik. Szóval nagy a szerelem köztük, mégis azt szeretném, ha a szeretet Blanka szavaiban is látszódna. Ok, tudom hogy én vagyok a ludas, és ez az állapot, azért nem marad így. Idővel javulni fog, mert egyre sokoldalúbban fogja magát kifejezni, és nem csak konkrét mondatokat ismétel. Még is ez a történet egyértelművé tette nekem, hogy a gyerek érdekében is, változtatnom kell Kamilla kutyával való kapcsolatomon. Nagyon oda kell figyelnem, hogy milyen hangsúlyban beszélek vele Blanka előtt.
A másik dolog, ami még ennél is jobban fájt:
Tudom "Murphy", hogy az anyahiány, akkor jön ki legjobban a gyereken, ha éppen valami dolga van az anyukának. Nálunk ez leginkább akkor jelentkezik, ha főzök ... de mostanság kiterjesztette ha telefonálok, jön a postás, átszalad a szomszéd alkalmakra is. Mindegy, ha nem vele foglalkozom anyás, féltékeny lesz. Szerencsém van Blankával, mert igazából mindent meg lehet vele beszélni. És elkényeztetett helyzetben voltam, mert néhány kivételes alkalmat leszámítva, nem volt idáig különösebb problémánk vele, ezidáig a hisztizés is elkerült bennünket. Nem úgy, mint mostanában. Falra tudnék mászni, hogy milyen akarnok stílusban követel engem.
Sajnos rutintalan gyermeknevelési döntésem egyike az volt, hogy nem válogattam meg megfelelően a szavaimat. Amikor nem hagyott főzni, arra kértem, hogy hagyjon békén. Mondván, anya nem tud veled játszani, mert nem lesz kész az ebéddel.
Fel sem tűnt nekem, hogy ez bántó lehetett neki. Csak akkor vágott mellbe a saját szavam, amikor visszamondta nekem. Kértem, hogy adjon puszit, erre ő: Hagyjál békén!
Olyan nagyon rosszul esett, hogy azt elmondani sem tudom. Panaszkodtam apának, hogy rossz anya vagyok, amiért ilyet mondtam a gyereknek, ő pedig csak visszaadja nekem, amit megérdemlek. Pedig én nagyon nem szeretném, ha az apjának, nekem vagy bárkinek is ezt mondaná.
Igyekeztem Blankával megbeszélni, hogy ezt ne mondja többet, mert nem illik és megígértem neki, hogy én sem mondom soha többé.
A napokban már nagyon másképp oldom meg az ilyen helyzeteket. Ha főzök és Babó vonszolja maga után a hintát, hogy éppen hintázni akar, félbe hagyom a tennivalóm és felteszem a hintát. Tudom, hogy 5 perc az egész, hamar megunja ... én pedig folytathatom a főzést. Nincs értelme meccselnem vele, okos enged, szamár szenved. Kicsit félek, nehogy átbillenjen ez az állapot a kihasználom anyát, mert úgyis minden úgy történik, ahogy én akarom oldalra, de próbálom az arany középutat követni mindenben. Úgy gondolom, attól még nem fog a fejemre nőni, mert engedek néha, de cserébe elvárhatom, hogy ő is engedjen az én kéréseimnek.
A másik tanulság számomra az, hogy nem csak a csúnya beszédre kell odafigyelnem ... Blanka olyan mint a szivacs, pillanat alatt rögzülnek információk, amik miatt később kellemetlenül érezhetem magam.
Ne keseredj el! Főleg, ha levontad a tanulságot és tudtál változtatni! Blanka hamar elfelejti majd ezt a Hagyj békén!-t! Persze nehéz hozzászokni, hogy SEMMIT nem fogsz tudni egyhuzamban végig csinálni! Minden apró kis tevékenységet, házimunkát vagy csak egy reggelit is többször kell megszakítanod! De látom, már mérlegeltél: előbbre való a kicsivel való törődés, játék, mint a házimunka. Én emiatt nem is főzök miden nap. Hétköznap pedig csak gyors, lehetőleg 1 óra alatt elkészíthető ebéd van. Hétvégén igyekszem többet főzni, hogy hétfőn-kedden ne kelljen. Olyankor vasalok vagy ilyesmi. Azt lehet a gyerekszobában is.
VálaszTörlésAzt se hagyd figyelmen kívül, hogy Blankát lassan bevonhatod a főzésbe! Pár dologban már tud segíteni, azzal pedig le tudod foglalni egy időre.
Én mindig is tudtam, de ezen a poston még inkább látszik, hogy mennyire lelkiismeretes, és JÓ anyuka vagy. Mindig is figyeltem a nevelési szokásaidat, és azt hiszem, te vagy a 2. olyan anyuka, akiről azt gondolom, hogy ha majd nekem is lesz gyermekem, én is így szeretném nevelni, szeretni. Minden apróságra oda figyelsz, és nagy lelkiismereti kérdést csinálsz belőle. Hidd el, büszke lehetsz magadra, és ne "ostorozd" magad.
VálaszTörlésKamilla kutyával kapcsolatban pedig az a tanácsom, hogy próbálj vele többet foglalkozni. Ezt saját tapasztalatból mondom. Amíg panelben laktunk, olyan volt viszonyom Jennyvel, mint nektek régen Kamival. Amikor kertes házba költöztünk, olyan lett a kapcsolat, mint nektek most Kamival. Már nem akartam beengedni az ágyamba, szobámba, nem kellett sétálni vinni, majd elköltöztem otthonról,szóval eltávolodtunk egymástól. Amikor beteg lett, szörnyű volt látni a leépülését, és még szörnyűbb, hogy a kezemben altattuk el. Azóta is sokszor lelkiismeret-furdalásom van, hogy lehettem volna jobb gazdi, és ha most lenne a kutyusom, mennyivel türelmesebb, és szeretőbb gazdija lennék. A lényeg, hogy amíg megteheted, addig szeresd! :-)
Szia Timi!
VálaszTörlésEgy gyermekes családban, sajnos az állatok sokszor a háttérbe kerülnek, akaratlanul! Nálatok kicsit másabb a helyzet, mert a kutyus veletek él egy lakásban, még nagyobb a ragaszkodás... de már Blanka nagylány, szivacsként gyorsan magába szívja majd a Kami szeretetet:) (Bogikánt udvari kutyus, de még ő is megérezte a változást")
Nehéz változnunk, nehéz elhagyni felnőttes" szokásainkat és elkezdeni változtatni rajtuk.
Nem könnyű és le a kalappal azok az Anyukák előtt akiknek ez tökéletesen sikerül!!! Ezer dolog van, amit nem kellene csinálnom/csinálnunk, de már csak akkor veszem észre, amikor megtörtént -hallotta, látta! ... és UTÁNOZZA is!
El sem kezdem sorolni, mert annyi van/volt. Egy példa: Laci cigizett az udvaron, Gergő játszott... Már látta máskor is cigizni. Másnap mamától kapott számolópálcikát, eljátszott vele a szobában - jövök megyek a házban, egyszer csak azt látom a gyerek a szőnyegen ülve cigizik a pálcikával, először nem hittem a szememnek! De igen, cigizett! Egy pillanatra vicces volt, aztán rá kellett jönnöm, hogy az Apját utánozza, rossz példamutatás.. és ez szörnyű!
Beszélni még nem tud, de a szemei és testbeszéde mindent elárul:)
Nem érzem magam rossz Anyukának, mert nem ülök állandóan a szobájában és játszunk egész nap... Nem vagyok ezért szívtelen, megérti, ha van dolgom (mosnivalót bedobni a gépbe, rövid! mosogatás, teregetés) mert tudja, hogy ha megígértem, utána megyek be hozzá, bármiért is hív. Délelőtt játszik egyedül, akár egy fél órát is - markolózik, traktorozik. Gyurmáznia egyedül nem kell (ez felnőttel izgalmasabb, viccesebb, kellünk hozzá:) és még sokszor élvezzük is (Apa néha viccesen fütyit gyúr Anyának!), de az autók tologatásához már nem szükséges Anya:)
Ezernyi hibát vétünk, tanulunk belőle és próbáljuk formálni, tanítani a gyereket. Minden úgysem sikerülhet, csak valaki jobban - többet tesz érte, de azt hiszem minden szülő átesik ilyen helyzeteken és igyekszik tenni, változtatni is idővel. Érdemben, Mindkét szülő kell a változáshoz!
DE! a vér nem válik vízzé:)
Timi, Te nagyon jó Anyuka vagy és Bálint is példás Apuka - részt vesz a család életében! olvashatjuk Nálad nap mint nap:) Csak így tovább!
Szerintem az természetes, hogy Kamilla kutyus helyét felváltotta Blanka, az új kis jövevény anno, akit a kutyus helyett lehetett dédelgetni, cirógatni, sétálni vinni. Talán az is közrejátszhat, hogy ami feszültség összegyűlik benned azt értelemszerűen nem Blankán, hanem Kamin vezeted le... hisz mindenkinek ki kell adnia magából és ennek mindig van - általában ártatlan - elszenvedője (nálunk Tomi :-().
VálaszTörlésMeg vagyok győződve arról, hogy fantasztikus anya vagy, s megértem, hogy rosszul esett amit visszahallottál Blankától. Mindenkinek lehet rossz napja, senki nem teljesíthet 150 %-osan (mint Te máskor)minden nap, és bizony néha be kell látnunk, hogy türelmetlenebbek is lehetünk olykor édes egyetlenünkkel (számtalan okból kifolyólag). Az, hogy ezt felismerted - szerintem ez a legnagyobb dolog - belátni, ha saját viselkedésünket mi sem tartjuk helyesnek és elhatározni, hogy teszünk ellene.
Nekem te az édesanyák példaképe vagy, szerintem nagyon jól neveled Blankát és biztos vagyok benne, hogy nem fogsz a ló túloldalára sem átesni - épp azért mert következetesen és elhivatottan neveled Őt, ami épp Blanka jó természetében, barátságosságában, nyitottságában tükröződik vissza.
Szia Timikém!
VálaszTörlésez a "hagyjál békén" még nekem is rosszul esett - így olvansi ;-) Igen, sajnos a gyerekeink pont ugyanazt adják vissza, amit látnak/hallanak tőlünk, és ez néha jó, néha kellemetlen... :-/ pont a szomszédasszonyom mesélte - ugyanezeket a szavakat használva :-) - hogy a gyerek a tükör; neki a kislánya (2.5 év) pl ezt mondta: anya, kérek almát, egy-kettő! :-)))) És igen, ez aranyos első pillanatra, de ha jobban belegondolsz...
Ne aggódj - hihi, ezt én mondom, vicces... :D - te nagyon-nagyon jó anya vagy, és meg fogod mindig találni az arany középutat, ahogy eddig, és Blanka, hidd el, nagyon fog örülni (és ez jelen időben is érvényes :-) ) hogy ilyen anyukája van.
Én is hozzád hasonlóan "el vagyok kényeztetve", mert Lili 10-ből 8-szor nagyon klasszul elvan magában a játékaival, de néha igen, ő is rángatja a nadrágomat, hogy vele foglalkozzam inkább. Én ugyan eddig a "hagyjál békén"-t még nem mondtam, hanem én egyszerűen (próbálom higgadtan) mondom neki, hogy cicukám, most anya mosogat/főz/süt stb és folytatom a munkát, legfeljebb 2 percig még ott szirénázik a lábamnál :-)Persze, mert azt szeretném, hogy megértse/megtanulja: ha kicsit türelemmel van, ugyanúgy játszom vele, mint a főzés előtt. Ha nagyon drámai a helyzet, akkor nyilván én is "feladom", és engedek neki. Nálunk egyébként ilyenkor 2 dolog működik: vagy igen, én is megszakítom a programot, és 2 percet szentelek neki,olvasunk, babázunk együtt, mert annyi elég ahhoz, hogy megnyugodjon, és mindenki mehessen dolgára :-) (egyébként jelenleg titkos fegyver: Halász Jutka: Csiribiri koncertfilm. Ezzel bármikor le lehet kenyerezni, és mire megunná, már kész is a kaja/el van mosogatva/ beraktam a sütnivalót)
Másik megoldás pedig mostanában, hogy a pulthoz húzok egy széket (leesni nem tud, mert egyik oldalon a hűtő van, másik oldalon pedig én :-) ) és ő "segít" nekem:( pl megrágja a nyers répát, majd kiköpi :-) - viccelek, segít mondjuk sózni, fakanállal megkavarni a még hideg olajat a lábasban stb.)
Szóval igen, nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt, és igazad van, azért , mert néha engedünk, nem fognak a fejünkre nőni, vagy bánja fene, ha közben meg tudod, hogy ő is hajlandó lesz engedni a kérésnek :-)
A kutyussal kapcsolatban pedig próbálj türelmesebb lenni - bár tudom,ezt már rég te is tudod; és fogadd el, hogy pl ő sem bosszantásból hullajtja a szőrét, ráadásul imádja a Te legdrágább kincsedet... :-)
puszi Nektek!
Sziasztok!
VálaszTörlésKöszönöm a hasznos tanácsokat Edit. Clau, Eszter,Bea,Edina meg olyan szépeket írtatok, hogy komolyan elpityeredtem :-))) most úgy összepuszilnálak benneteket :-))
Ezt a főzés dolgot majd igyekszem alkalmazni Blankánál. Már próbálkoztunk, csak annyira nem volt benne partner! Én pedig nem akarok semmit erőltetni.
Otthonról hozom(!) az ezzel kapcsolatos ellenérzéseimet ... 3 gyerekes család legnagyobb gyermeke lévén, állandóan segédkeztem a háztartás/kert/tesók körül ... És nem mondom, hogy nem tanultam meg így mindent. (Anyám szokta csúnyán mondani, de van benne igazság: ha fél kezedet a se...be dugod is megélsz a jéghátán :-)))
Szóval volt értelme, de néha terhes is volt, mert muszájból kellett csinálni.
Pont az "aranyközépút elvem" miatt igyekeztem, csak akkor a konyhába invitálni Blankát, ha ő is akarta. (Meg hát ugye 2 éves, hova erőltessem!) Magamtól nem állítom oda a pulthoz, hogy keverj lisztet :-))) Bár csinálta már. Egyszer írtam is valahol, hogy az én kislányom, még nem a sütés-főzés szerelmese, hanem csak az evésé. Bár az számomra is egyértelmű, hogy ha érdeklődik valami után akkor hagyom, hagy csinálja. Mert azt sem szeretném, ha 18 éves korában az egyetlen házimunka amit el tud végezni, hogy leviszi a szemetet. Pl. tegnap porszívózni akart ... hagytam neki. :-))
A többivel is egyetértek, változtatnom kell és tudatosabban célszerű kommunikálnom. Kamilla kutyát ... pedig aki ismer úgy is tudja, hogy imádjuk. Néha kiborít a szőre miatt, de hát ez van. Sűrűn porszívózom :-)) Igyekszem vele szépen beszélni ... talán Eszter felvetésében lehet az igazság, hogy tényleg a kutyán vezettem le a dühöm. Nem tudom.
Ez az egész gyermeknevelés egy örök tanulás ... talán sok-sok év múlva amikor már a gyerekem is felnőtt, családos ember lesz fogom csak tudni/látni, hogy jól csináltam-e :-))
Szerintem az, hogy ezt így észrevetted, zavar és változtatni akarsz, már azt jelenti, hogy JÓ ANYA VAGY!!!
VálaszTörlésNe izgulj lesznek még hasonló szituk és mások is, ami miatt akár lelkiismeretfurdalásod lehetne, de azt hiszem senki sem lehet tökéletes és hibátlan Anya egész életében! És biztos vagyok benne, hogy Blanka sem úgy gondolta!
Az alapján, amit eddig olvastam Nálad és Veletek kapcsolatban igazat kell adnom Claudiának, hogy példamuatatóan nevelitek Blankát és bárcsak Mindenki ilyen lenne mint Te vagy akár itt a többi blogoló Anyuka (ez most kicsit nyálasan hangzott :o))!
A kutyával kapcsolatban Nálunk is hasonló a helyzet, de a kutyusok is nagyon alkalmazkodóak tudnak ám lenni, és ha nem bántod, ütöd-vered igazságtalanul, akkor nincs miért szégyenkezned:)
Szia Kriszti! Az előbb írtam egy jó hosszút, és elszállt :-((((
VálaszTörlésSzóval először is köszönöm szépen a soraid. Tisztában vagyok azzal, hogy lesznek még hasonló dolgok az életünkben, amin aggódhatok, lelkizhetek. Csak mostanában kezd kitisztulni előttem a kép, én is öregszem, elmélkedem :-)) rá jöttem, hogy milyen igaz, amit régen hallottam, hogy ami a gyereknek rossz lehet, az a szülőnek sokkal jobban fáj. De hát nem csoda, ő a mindenünk, a szemünk fénye. Nála semmi és senki sem fontosabb a világon. Ma nincs itthon, és mikor telefonba azt mondta, hogy Anyucika szeretlek, úgy elérzékenyültem :-)))
Kamit ütni-verni? :-))) Sőt részletezzem, hogy milyen aranyélete van velünk? Mondtuk is neki régen, hogy mázlista egy eb. Falun született, ahol a kutya helye az udvaron van, és nincs kényeztetés. Mi pedig olyan luxusban részesítettük őt évekig, mint kutyapanzió ha elutaztunk, kutyakozmetika vagy a legáltalánosabb, hogy csak pedigree-t eszik, mert azt szereti :-)) Arról már ne is beszéljünk, hogy évekig kihasznált az állatorvos is bennünket, mert látta rajtunk, hogy lelkis gazdik vagyunk és hetente, majd havonta jártunk a kutyával vitamin injekciókra, meg ilyen kontrollra, meg olyan kontrollra. Csak akkor szakadt el a cérna, amikor egy konkrét műtéti tervet adtak, hogy mit kéne megplasztikázni a kutyán :-)) ... talán ha nem lenne gyerekünk még bele is mentünk volna ...
Teljesen egyetértek Veled mindenben. Amióta anya lettem furcsa is, hogy mennyire máshogy élek és látok dolgokat.
VálaszTörlésEgyébként ez a tükrös dolog Nálunk kb 2 hete indult, amikor kértem Ricsitől valamit és Ő azt válaszolta, hogy "Mindjárt!". Szám tátva maradt, majd amikor megint megkértem, akkor azt válaszolta "1 perc!". Ezeket csakis Tőlem hallhatta és azóta is kitartóan ezeket hajtogatja ha kérek valamit.
A kutyus-dolgot illetően pedig megértem a lelkiismeret furdalásodat, mert Ricsi születése óta Én is erőteljesen hanyagolom Őket szeretgetés és simogatás terén, de Ők rendületlenül jönnek és kivárják amíg van időm Rájuk. Érdekes volt egyébként, hogy az idősebbik kutyink, Masni, már nem nyomult annyira, viszont március vége felé állandóan odabújt Hozzzám és Rámfeküdt. Ekkor kezdtem először gyanakodni, hogy Valaki lakik odabent :o)
Szerintem ez a dolog, azért ilyen szembetűnő most, mert abban a korban vannak, amikor nagyon utánoznak minket. Minden egy minta nekik, a beszédünk, a viselkedésünk ... minden. Úgyhogy nagyon oda kell figyelni :-)
VálaszTörlésA kutyás sztori ismerős, amikor Blankát vártam, Kami is nagyon bújt hozzám. Nem olyan rég feltettem egy fotót a blogra, amikor a kutyával össze vagyok bújva az ágyon. Na akkor éppen Blankával voltam kb. 7 hónapos terhes.