2010. október 23., szombat

Haverok, Buli, Blanka :-))

Na ez jó béna cím, de semmi más nem jutott eszembe :-)) Kiestem a gyakorlatból :-)

Régen nem írtam már, lefoglaltak az itthoni dolgok, tanulok. Voltunk taknyosak, ez inkább Blankát kezdte ki, főleg a sok orrszívás, nekem csak a torkom bánta a hideg idő beköszöntét.
Aztán jöttünk-mentünk, megfordultunk zsúron, moziban és mindezeket megspékelte Blankám, hogy a dackorszaka legnehezebb időszakába lépett :-) Utóbbitól pedig mindent lehetett, csak nem blogot írni. Így fordulhatott elő, hogy a héten 4 napig a számítógép sem volt bekapcsolva. Tiszta elvonás ... Nem?
Igaz mára tudom, hogy nem csak a gyermekkori dacolás okozta Blankánál a nagyon fárasztó/idegesítő hisztiket.
Kibújt ugyanis a 17., 18. és a 19. foga :-) A 20-dik még várat magára, legalábbis nem lehet látni. (Egyébként olyan cuki, ha kérem, hogy mutasd meg a szép fogaidat, hagy nézzem meg, hogy nőnek, akkor olyan hatalmasra tátja a száját :-)))
Szóval míg erre véletlenül nem jöttem rá, addig elég nehéz volt elfogadni, hogy a játszótérről a hazavezető út, csak könyörgéssel és hisztizéssel tehető meg. (értsd=utolsó métereken szinte a földön húztam hazáig :-))) Aztán a délutáni alvások a lehető legminimálisabbra csökkentek - 30 percre. Vaaagy ... úgy felidegesíti magát semmiségeken, mint pl. nem áll meg a játék a lábán, hogy a földön fetrengve dühöng.
Megmondom őszintén nem igazán tudtam hirtelen, hogy reagáljak ezekre a dolgokra. Olyan hirtelen kezdődött. Ha leszidtam, csak olaj volt a tűzre, ha ráhagytam, akkor bepánikolt, hogy nem foglalkozom vele. Valahol a kettő közötti út jön be nála. De az elején muszáj nem tudomást vennem róla, mert annál jobban belelovalja magát. Ha nem veszem a lelkemre, nem foglalkozom úgy vele, hamarabb túl vagyunk rajta. Ma pl. apával csináltunk egy "tesztet" amit régen egy videón láttunk. Hát apa már nem tudta, hogy rejtse el Blanka elől az arcát, mert úgy nevettünk. Ugyanis Babó dettó így reagált. Vagyis járkáltunk egyik szobából a másikba, ő meg követett minket és ahol voltunk ott hanyatt vágta magát és bömbölt. És mi az ok? A baba hajába rossz helyre tettem a csattot! Hmm ... ezt a felelőtlenséget kérem szépen :-))))

Szóval, ha lenyugszik, akkor már lehet vele beszélni. A mi történt?, mi a baj? semmi baj! - mondatok nagyon bejönnek neki. Ugyanis ezek elhangzanak a kedvenc meséjében, a Csingilingben. Ezek után, magának is elkezdi mondani, hogy: Semmi baj, nincs baj, nem szabad hisztizni. És ezt sokszor elismétli, mint egy mantrát ... így hamar megnyugszik.
Még nem vagyunk túl ezen a nehéz időszakon, de könnyebben kezelem, bánok vele, és csak reménykedni tudok Moncsi néni véleményében, hogy lehet nála intenzív lesz a dackorszak, de RÖVID :-)) Amen.

Na és akkor jöjjön egy kis pajti téma :-)) Múlthétvégén zsúron voltunk, Maya barátnőnk 3 éves szülinapi bulijára voltunk hivatalosak. Jaj Istenem, szavakkal leírni nem lehet, hogy milyen cukik voltak a gyerkőcök. Imádtam őket. Mindegyik törpike, még a legkisebb is, ült a megterített asztalkánál és várta a finom tortát :-) És olyan jól viselkedtek, nem volt türelmetlenség, nyafogás, édesen kivárták, hogy a gyertya elfújása után kapjanak a tortából. Annyira jó hatással vannak egymásra a gyerekek. (szerintem)
Mivel játszóházban volt a zsúr, volt hol és mivel játszani, szerintem nagyon élvezték. Mi felnőttek pedig igyekeztünk kihasználni az időt és beszélgetni kicsit, s a legfontosabbat tenni gyerekeinkben gyönyörködni, akik olyan hamar megnőnek/megnőttek, hogy az valami hihetetlen.

Az elmúlt másfél hétben Blanka nagyszülőzött is párszor, a héten még ott is aludt egy napot. Így volt egy szabad esténk csütörtökön apával, amit jól ki is használtunk. Igaz nem volt előre tervezett szabadság, de jól jött :-))) Attól a filmforgalmazótól kaptunk mozijegyet akiknek apa dolgozik. Apucika pedig figyelmes volt, és emlékezett rá, hogy én ezt a filmet megszerettem volna nézni, szóval jelezte, hogy élünk a lehetőséggel. Az egy cseppet sem érdekelt, hogy kritikusok lehúzták, számomra ez nem fontos szempont. És nem is bántam meg, hogy elmentünk megnézni nekem nagyon tetszett. Végre valami kikapcsolt és máshová tereltem a gondolataimat. A másik, hogy csodálatos helyeken forgatták a filmet, most már csak Balira kell valahogy eljutnunk :-))))))) Aki szereti a romantikus filmeket, nem csak a szokványosakat, akitől a spirituális gondolkodás nem áll távol, ajánlom. Eat, pray, love :-))

Holnap pedig Néder családozunk ... de ez már egy másik post lesz :-)

Végezetül néhány kép a zsúrról, az ünnepeltről és persze Blankáról :-)









15 megjegyzés:

  1. Szia Timi!

    Klassz kis születésnapi zsúrra voltatok hivatalosak! Boldog születésnapot kívánunk az ünnepelt Nagylánynak:)

    Ha Blanka a fogai miatt volt kicsit hisztisebb, akkor még rátok vár a "java":) A földön fekvős gyermek videó felvétele nagyon mulatságos, nagyon valós!, de a kis Blankát nehéz a helyébe képzelni!:)

    Hajrá Bali! Irigykedem néha néha, hogy Bálint mennyire figyelmes:) Én sem panaszkodom:) de 15év az hosszú idő!? és néha már kihagy a hétköznapi" figyelmesség oda-vissza:)

    VálaszTörlés
  2. Szia Bea!
    Az a helyzet, hogy Blanka egyébként is nagyon dackorszakos, de szerintem a foga keményen rátett a viselkedésére. Gergő nagyon megszenvedte a 20. fogat?
    Igazából azért furcsa ez nekem, mert Blanka 1-1 fogat leszámítva az elején, szinte észrevétlenül fogzott. Úgy látszik mivel ez az utolsó fogzásunk, emlékezetessé akarja tenni :-) Remélem a végleges fogacskákkal 6 évesen már nem lesznek ilyen gondjaink :-))
    Szerintem minden pasi másképp figyelmes, Bálint pl. nem kifejezetten "házi tündér" típus. Egy-egy porszívózásért vagy valami hasonlóért könyörögni kell nála. Más pasi barátunk pedig mint a kis angyal úgy segít az otthoni dolgokban, még főz is ... Ez van :-))))))

    VálaszTörlés
  3. Szia:) Megmondom őszintén, észre sem vettem az utolsó fogak kijövetelét:) Szerencsénk volt:) Remélem Blankának mielőbb kibújik az utolsó fogacskája is!
    Nálunk is beindult a hiszti"korszak:)

    Imádom Gazdagot, még most is gavallér - akár egy-egy kedvenc csokival:) de már ritkulnak:):)
    Házi tündér vagy sem, romantikus vagy humoros egy pasi, de néha legyen figyelmes:) szükség van rá:) Ez nálatok, szerintem tökéletesen működik:)

    Írtad, hogy tanulsz.. mit tanulsz? Megkérdezhetem?:)

    Blankának Nagyon Boldog Névnapot kívánunk!!!
    Cuuuuppppik!

    VálaszTörlés
  4. Beusom, olvastam, hogy Gergő is dacol rendesen :-))) Köszönjük a köszöntést :-) majd írok mailt a többi dologról :-))
    Puszi

    VálaszTörlés
  5. Hát, valóban nem könnyű egy nyűgös gyerkőccel... Mindig lehet valami magyarázat rá, de olyan nehéz folyton megértőnek és türelmesnek lenni! A hisztikkel mi is megküzdöttünk. Ez is pont az a téma, amire nincs bevált recept. Mindenkinél más válik be, és az is előfordulhat, hogy kétszer ugyanaz nem használ. Vagy pár percenként változik az igénye, mivel vigasztalódik...
    Nekem volt, hogy anyukám kiakadt egyszer Tara hisztijénél, és rámszólt, miért nem csapok egyet a fenekére? Na, nekem akkor durrant el az agyam. Anyukámtól. Nem Tamarától. Megmondtam neki, hogy Ő nevelhetett minket, az Én gyerekeimet pedig Én fogom. És az lenne az egyetlen, amit sosem tennék meg, hogy egy hisztiző gyereket elverjek. Persze tudom, h ezt Te sem tennéd!
    Nem rajongok a Suttogó könyvekért, de hisztire van egy pár jó tanács benne. Nálunk volt, ami bevált. Lehet, h hasznát veszed.
    A férjed valóban figyelmes. Egy feleség néha már eleped egy-egy ilyen "morzsáért"... Nálunk Csizi rengeteget dolgozik azért , h el tudjon minket tartani, ezért Én is bármilyen apróságot értékelek. És az sem mellékes, hogy lehet, náluk ez NAGY dolognak számít. Ha nem így nevelték, nem ilyen példát látott és nincs benne a vérében... De jó lenne már egy mozi... :)
    A zsúrokat Én is szeretem, mert a gyerekek imádnak együtt lenni! Múltkor voltunk egy barátnőméknél, ahol 2 kislány van (picit idősebbek Tamarától). Haza érvén azt mondta Tara, hogy menjünk MINDEN este hozzájuk! :)

    VálaszTörlés
  6. Szia Edit!
    Pont Beussal beszéltem ugyan erről a blogján, hogy milyen nehéz is ez a dackorszak és hiszti kezelés. Ráadásul a nagyszülők is szóba jöttek.
    Nagyon megértelek, hogy kiakadtál anyukádra. Hirtelen az ember nem is tudja, mit mondjon ilyenkor, mert az anyját sem akarja megbántani, de a gyerek előtt sem jó ezt megbeszélni.

    Szerencsésnek mondhatom magam, mert ha nálunk "eksön" van akkor a nagyszülők szép csöndben elvonulnak, vagy nem szólnak ... rám hagyják a döntést, hogy küzdök meg Blankával.
    Tényleg nem szólnak bele, főleg nem szólnak rám a gyerek előtt. Ez a legrosszabb. Később meg lehet beszélni, hogy figyelj próbáld meg ezt, vagy próbáld meg azt. De én úgy gondolom a gyerek előtt a szülőt tilos kioktatni, és nem jó ha megkérdőjelezik. A gyerekek kicsik, de minden ilyet az érzékeny receptoraikkal kiszimatolnak, megéreznek. Nem buták, látják hogy Te mérges vagy, esetleg elbizonytalanodsz ilyenkor. Szóval az én véleményem, hogy q.va nehéz ezt kezelni és tényleg egyik-másik hisztinél más-más "kezelés" jön be. De a legeslegfontosabb, hogy akik jelen vannak felnőttek azok egy állásponton legyenek.
    Nálunk nincs olyan, hogy ha nem engedi anyu, akkor engedi apu.

    Bizony, bizony minden figyelmesség jól jön, amit ugye leginkább csak a férjünktől várhatunk el. Az utóbbi időben, minden apróságnak tudok örülni :-)) Arról nem beszélve, hogy egy-egy apró meglepetéssel mindenki csak jól jár, ha az anyuka boldog, kiegyensúlyozott, otthon is minden "olajozottabban" működik :-))))))))

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. Ja igen, még valami ... melyik Suttogó könyvet említed? mert több részes, ha jól tudom és szívesen elolvasnám :-))

    VálaszTörlés
  9. Tényleg jó zsúfolt hetetek volt:)
    A hisztihez azt tudom hozzá fűzni,hogy anno Szabival könnyű dolgom volt.Semmi perc alatt el tudtam terelni a figyelmét,ha kezdődött a hiszti.Így igazából nem is emlékszem arra,hogy lett volna vala komolyabb hiszti kitörése.Bárhova el lehetett vele menni.
    Petikém egész más!!!!
    Na Ő már keményebb dió.De még mindig azt mondom,hogy abszolút nem vészes Ő sem!!!(kop-kop-kop)
    Hamar dühbe gurul,de úgy érzem egyre kezelhetőbb.Pl nyilvános helyen eddig még vele sem volt semmi gond.Itthon meg próbálom Neki is elterelni a figyelmét.Van amikor sikerül,de van amikor hajthatatlan...
    Ez van:)
    Ezen túl kell esni:)
    Nagyon szépek a képek,aranyosak a gyerekek!
    Milyen fotó szerkesztőt használsz?Vagy alapból készít ilyen színű képeket a gépet?

    VálaszTörlés
  10. Szia Zsófi!
    Igen tudom sajnos, hogy ezt a hiszti korszakot túl kell élni. Nekem is, Blankának is :-))))))) De azért az ember igyekszik megoldásokat találni. Egyébként az is sokat számít, hogy Blanka kivel, hol van. Ma pl. egy nyikkja sincs. Ha kettesben vagyunk sokkal jobban viselkedik.
    Tükörreflexes géppel fotózom. A képeket apa egy picit "túl szaturálta", hogy élénkebbek legyenek, mert semmi természetes fény nem volt és vakuzni kellett :-( Egyébként Photoshop :-)

    VálaszTörlés
  11. Nem csodálom, hogy nem volt időd írni, ilyen jövős-menős napokon.
    Mayának boldog szülinapot! Édesek a képek, nekem az első a kedvencem. Olyan nagylány rajta. Hihetetlen, hogy mekkorák már ezek a gyerekek!

    VálaszTörlés
  12. Szió :-)) Átadjuk, de azért Bettyóka szokott olvasni, csak írni nem, úgyhogy biztos látja, hogy írtál nekik:-))
    Mayácska ovis nagylány, ő pedig napok kérdése és dolgozó anyuka lesz:-) Nem akarsz a facebookra beregelni? Ott olvashatnál róluk, sok mindent 1-1 mondatban megír:-) Áááá ne is mond, hogy megnőttek ... letargikus leszek ha belegondolok, hogy repülnek az évek ... Mióta gyerekem van, szinte minden felpörgött ... minden annyira szemmelláthatóan változik körülöttünk. A gyerekek miatt, ez annyira látványos, előtte észre sem vettem ... Mayára visszatérve annyira előttem van az 1 hónapos pici baba kép róla, vagy az amikor jöttek meglátogatni a pár hetes Blankámat és rá csúszásgátlós zoknit adtak, ő pedig négykézláb mászta körül a nappalit ... most meg, nézd a képeket ... áááááá ...
    De csak gondolj Lilire, mennyit változott ... kész kis csaj, nem rég még azt sem tudtam honnan fogjam meg :-)) De ugyan ezen járt az agyam a hétvégén a Samuval és Bruncsival kapcsolatban. Samut még eltudom kapni egy-egy puszira, de Bruncsit ... 6 éves lesz, ő már nem nagyon engedi magát puszilgatni :-)))
    ... és Blankát meg sem említettem :-)))))

    VálaszTörlés
  13. Gondoltam már a facebook-ra, de annyira nincs időm rá. :-(
    Nekem még Danika is előttem van picinek, most meg már 8 éves lesz. De Levi is, mintha most született volna, és kispárnán tartottam az ölemben. Na és Blanci...sosem fogom elfelejteni, amikor Bálint mutatta az első kórházi képeket, majd mikor haza jöttetek, és először láthattuk.
    Jajj, de nőnek ezek a gyerekek. :-))))

    VálaszTörlés
  14. Ja, és az utolsó képen a kis Bálintka van igaz? Ha igen, akkor húúhaaa, ő is jól megnőtt. :-))

    VálaszTörlés
  15. Csáó, hmm ... a fb-hez nem kell idő. :-) Nem muszáj ott lógni egész nap. Legalábbis én nem szoktam :-)) Igen ő a kis Bálintka, oh nem is mond már egy Don Juan, Blanka lesmacizta a parkolóházban :-)))) (ajánlom a lányomnak, hogy kinője ezt a csókolózási mániát! :-)))))))

    VálaszTörlés