2010. október 7., csütörtök

Szülnél otthon?

Azt hiszem, rögtön válaszolok a saját kérdésemre. Nem. És rendkívül egyszerű a magyarázat, ha anno nem kórházban vagyok, talán ma nem lenne Blanka.
Még mielőtt bárkiben is megfordulna; nem, nem volt problémás/veszélyeztetett terhességem. Teljesen normális babavárás volt, még a klasszikus tüneteim sem voltak kirívóak. Egyszerűen számomra a kórház a biztonságot jelenti. Ez biztos azért is van így, mert a családom fele egészségügyis. Évekig dolgoztam én is kórházban, a kistarcsai Flór Ferenc kórház főigazgatóságán. Anyukám egy budapesti kórház ápolási-igazgató helyettese, húgom orvosira készül(?). Az egyik nagynéném orvos, másik szülésznő ... stb.

Viszont ...

1 héttel szülésem után, a híradóban azt hallottam, hogy egy fiatal lány ugyan olyan komplikációval, mint amit én is átéltem, elvesztette a babáját. Idő előtt levált a lepénye, nagyon vérzett, de nem volt választott orvosa, nem foglalkozott vele senki, császármetszéssel meglehetett volna menteni a babát. Hozzáteszem mindez kórházban történt, ezért a kutya sem csinált belőle botrányt!

Ebből azt a következtetést vontam le, hogy mindegy, hol szülsz, ha senki sem foglalkozik veled. Senki sem segít, senki sem figyel rád ... Ennek a lánynak és a babájának lehet nagyobb esélye lett volna otthon szülni Geréb Ágnessel.

Véleményem, hogy engedni kellene a háborítatlan otthonszülésnek, és el kéne fogadni végre, meghallgatni, hogy mit szeretnének az édesanyák. Maguk dönthessenek törvényes keretek között. Ne pedig úgy kezeljék ezt a helyzetet, mint egy bűncselekményt.
Ami Geréb Ágnes körül zajlik egyszerűen felháborító. Több cikket olvastam ezzel kapcsolatban. Persze nem csak Indexet és RTL Klub híradót kell nézni, mert az nagyon egyoldalúan tálalja a tényeket: a szülés-nőgyógyász/bába mintha egy bűnöző lenne. Mint aki szánt szándékkal rosszat akarna a várandós édesanyáknak és az újszülötteknek. Nem tudom mi vagy ki van emögött - vagyis sejtem - de az tisztán látszik, hogy nem akarnak teret engedni a otthonszülésnek. Ami más európai országokban természetesnek mondható. Pedig a törvény nálunk sem tiltaná, az anya eldöntheti, hogy hol akarja a gyermekét világra hozni. Még is millió falba ütközik, legfőképpen a bürokráciába. (pl. hallottam anno olyat is, hogy nem kapott TAJ- számot 1 évig a gyerek ... stb)

Szóval úgy kezdtem a postomat, hogy igen, én nem szülnék otthon. Számomra a biztonság a kórházat jelenti. Nekem szerencsém van/volt mert jó kezekbe kerültem. Volt is pénzem megfizetni a magánnőgyógyászt 9 hónapig. Majd adtam még a szülés után is. De nagyon sokan vannak akik ezt nem engedhetik meg maguknak. És nem csak az anyagiak miatt döntenek így. Sokan ha választhatnak a kórházi merev bevett protokollok és a nyugodt, háborítatlan otthonszülés között akkor inkább az utóbbit teszik.

Minden édesanyának joga van, hogy törvényes keretek között - pontosan szabályozva - ott és annak a segítségével szüljön ahol szeretne.

Geréb Ágnes férjének nyílt levele. Aki semmit sem olvasott el ebben a témában, ezt érdemes!

14 megjegyzés:

  1. Én sem szülnék otthon. De alternatív szülőszobában (ami már manapság majdnem úgy néz ki, mintha otthon lennék) igen. A kórház nekem is biztonságot jelentene, a rideg kórtermektől viszont ódzkodom, de tény, hogy engedni kelle a kismamát eldönteni, mit akar. Régebben falun simán működött az otthonszülés... Ha alapvetően nincs semmilyen komplikáció felmerülés veszélye, simán működhet a dolog... Veszélyeztetett esetben viszont nem pártolom a dolgot...

    VálaszTörlés
  2. Szerintem ezzel az egész otthonszüléssel az a probléma, hogy nem ebben nőttünk fel. Nem abban a tudatban, hogy igenis, tudunk szülni, mert nők vagyunk. Hanem azt oltották belénk, hogy mi CSAK kórházban és CSAK orvos segítségével tudunk szülni. Egy csomó dologban térünk vissza a természethez és bízunk abban, hogy a testünk, szervezetünk tökéletesen van megalkotva, és képesek vagyunk a természet által, segítségével meggyógyulni. A nő teste is tökéletesen lett megalkotva a gyermek kihordására (lásd pl a vitaminok elosztását várandósságkor, szoptatáskor) és a szülésre is! Ha valaki otthon akar szülni, akkor az évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtti rémsztorik jutnak eszünkbe, hogy mennyi csecsemő meghalt születés közben vagy mennyi anya nem bírta ki a vajúdást. De ne feledkezzünk meg arról, hogy ezek abban az időkben voltak még, mikor nem volt higiénia sem. Az senkiben fel sem merül, hogy a testem tudja, mi a jó neki, és hogyan kell saját ritmusban, pozícióban, a testemre, a lelkemre és az ösztöneimre hagyatkozva szülni. Mert tudjuk! Csak ez eszünkbe sem jut magunkról! Mert belénk oltották, hogy csak az orvos tudja, mi a jó nekünk és a babának, csak ő tudja, mikor mit kell csinálnunk és hogy csak akkor biztonságos a szülés, ha gépek csipognak rajtunk és óránként nézi a méhszáj tágulását.
    Nem kell mindenkinek otthon szülni. Nem is alkalmas rá mindenki. De ahogy Én is tiszteletben tartom azt, aki a kórházas szülés mellett dönt, tartsuk azt is tiszteletben, aki bízik a testében, az ösztöneiben és nem az nst gép ad neki biztonságot, vagy a másik szobában a műtő, hanem, hogy egy csodában van éppen része, amit együtt él meg a férjével, esetleg egy segítővel (bábával), és siettetés (oxitocin) és érzéstelenítő nélkül bele tud merülni abba az édes fájdalomba, amit a vajúdás okoz. A megszokott ágyon, vagy akármilyen pozícióban, a megszokott illatokban, ha kell, félhomályban, mindenféle beavatkozás nélkül a saját ritmusában megszüli a gyermekét, aki csendben, nyugalomban azonnal a mellére kerül, megvárják, míg nem pulzál tovább a köldökzsinór, csak akkor vágják el, nem szívják ki azonnal az orrát, torkát, nem világítanak a szemébe és nem csutakolják le róla 1-2 perc után csobogó víz alatt a magzatmázat. Nem gyötrik rögtön öltözéssel meg vizsgálatokkal.
    Nekem erről szól az otthonszülés. Még nem volt részem ebben a csodában, de remélem a negyedik gyermekünk már itthon születik! Mert nem csak az Én háborítatlanságomról van szó, hanem a babámat ért traumákról is.
    Vajon miért kevesebb a komplikáció az otthonszüléseknél??? Azt tudjátok, hogy kb annyiszor van gátseb az otthonszülésnél, mint amennyiszer nincs a kórházban? Ennek mi az oka?
    Én azt javaslom mindenkinek, hogy mielőtt állást foglal bármelyik mellett, tanulmányozza alaposan MINDKÉT oldalt! Mert amíg az otthonszülésekről csak annyit tudunk, hogy a Geréb Ágnesnél szülő nőknél évente (kétévente?) van egy problémás eset, addig csak ellenezni fogjuk.
    Ezzel a keddi újraélesztéssel kapcsolatban is annyit kérdeznék, hogy tud valaki olyan szülészorvost mutatni, akinek újra kellett éleszteni egy csecsemőt, és utána rögtön vizsgálati fogságba helyezték? Szerintem FEL SEM MERÜL SENKIBEN, hogy esetleg hibázott!!! És az anya sem tételezné fel soha, hogy az orvos valamit is rosszul csinált! Eszembe jutott egy könyv az orvosi műhibákról, talán Kende Péter írta (nem biztos). Az alcíme: Mik vagytok Ti? Istenek? Nagyon találó. Mert tényleg így gondolunk az orvosokra. Pedig Ők is csak emberek!
    Remélem, nem bántottam meg senkit! Nem volt célom! Egyszerűen csak tetszett az a pártatlanság, ahogy írtál Timi! Köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Huh, kényes téma. És a válaszom: nem. Pont azon okból, amit Te is írtál. Még a hideg is kiráz...
    Főleg, hogy a húgom decemberben szül, és ő otthon akar... Ő dolga, más nem szólhat bele.

    VálaszTörlés
  4. Minden tiszteletem azoké a nőké, akik mernek otthon szülni. Én biztos, hogy nem tenném. Ha nem kórházban szültem volna, szerintem egyikünk sem lenne most. Hú, még visszagondolni is borzasztó.

    VálaszTörlés
  5. Ez a téma nagyon megosztja a nőket. Szerintem nagyon jó lehet otthon szülni, engem csak a félelem tart vissza. Jó lehet évek után visszaemlékezni erre az eseményre, ami az otthonunkban történt. Valószínűleg, hogy a babának és a mamának is jobb lehet otthon, mindezek ellenére én sem szülnék otthon.

    VálaszTörlés
  6. Hát Lányok,Én rettentően ellenzem az otthonszülést...
    Nincs az a pénz,vagy akármi ami arra vinne,hogy otthon szüljek.
    Eddig sem volt,de ugye a 2 császár után meg pláne nincs.
    Jó most aki"ismer" az biztos arra hivatkozna,hogy persze érthető,hogy én nem vállalnám be mert egy kisfiunk meghalt...
    De NEM!!!
    Az ég világon semmi köze nem volt a szüléshez.
    Viszont nálam mind a 2x sürgősségi császármetszés volt.Pedig aztán Én is elmondhatom,hogy az enyémnél problémamentesebb terhesség aztán nagyon ritkán van!!!Petimnél volt minimálisan magasabb a cukrom,de tényleg minimálisan.Az utolsó napokban ugrott fel a vérnyomásom,ami miatt(egyik ok)császározni kellett.
    Az első terhességemnél,megbeszéltük és Én kifejezetten kértem a dokimat,hogy a kiírt idő előtt engem fektessen be a kórházba mert Én nem AKAROK otthon szülni!!!Sőt azt sem akarom,hogy otthon induljon be a szülés.Én azt akartam,hogy az első perctől legyen orvos a közelembe!!!!
    Ha akkor nem vagyok bent a kórházban akkor nem biztos lett volna egy gyönyörűséges kisfiunk 3 és fél évig...
    És ha most másodszor szintén nem vagyunk bent,akkor lehet,hogy most Petikém se így lenne itt ahogy most van.
    Jó tudom,ez nem törvényszerű,és azt is tudom,hogy igenis történik vissza fordíthatatlan baj a kórházban is.
    De egy tökéletes terhesség során is történhet olyasmi ami által az újszülöttet kapásból újra kell éleszteni!!!!Otthon ezt nehezebb kivitelezni...
    Szerintem azt az 1-2-napot igen is ki lehet bírni a kórházban.Mégis csak felszereltebb az otthonunknál!!!
    És nem akarok meg győzni senkit,mindenki saját maga dönt a saját és a gyermeke életéről is...
    1-2 nap meghittség és mit tudom mi nélkül...nem érdekel...haza megyünk a gyerkőccel és jöhet a meghittség.De azt a pár napot kibírom ha tudom,hogy biztonságban vagyunk.
    Mert Nekem a kórház adja meg azt a biztonságot ami a szüléshez kell.
    Én is remélem,hogy senkit nem bántottam meg,Nekem ez a véleményem erről a témáról!

    VálaszTörlés
  7. Zsófi!
    Az utolsó előtti mondatodon van a lényeg: NEKED a kórház adja meg a biztonságot!
    Van, akinek pedig nem a kórház. Sőt. Nekem - hangsúlyozom: Nekem - nem a kórház. És nem is hiszek benne, hogy a kórházban nagyobb biztonságban lennék. Persze szólni kell róla, hogy nem mindenki alkalmas az otthonszülésre. De Geréb Ágnes sem javasolja mindenkinek. Millió vitát folytathatnánk más témában is: vallás, politika, gyógymódok, beteg gyerek esetében terhességmegszakítás, stb.
    Tulajdonképpen Timi azt vetette fel, hogy Geréb Ágnes 22 éve kéri a törvényi szabályozást. Miért nem született törvény az otthonszülésről 22 éve??? Azoknak se fontos, akik ellenzik? Talán most történik valami...

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok Anyukák!

    Köszönöm, hogy ennyien írtatok és válaszoltatok a kérdésemre. Idáig azért nem tudtam válaszolni, mert 3 év után végre elkészült - bár még nem teljesen - lakóparkunk játszótere. (hip-hip hurrá)Ami ugye egy nagyon fontos momentum lesz Blankám életében :-)) Így elmentünk lemeózni ebben a csodálatos napsütéses időben :-))

    Engedjétek meg, hogy ne egyesével válaszoljak nektek, Editet emelném ki :-))

    Kedves Edit, én köszönöm, hogy leírtad más szemszögből is a véleményedet. Nagyon hasznos lehet azoknak, akik még nem döntötték el hogyan is képzelik gyermekük világrahozatalát. Tényleg csodálatosan fogalmaztad meg, és csak kívánni tudom minden nőtársamnak, hogy megismerje akár kórházi, akár nem kórházi körülmények között, hogy milyen is így szülni. Hozzáteszem, sajnos én sem így szültem! Sajnos!

    Tény, feltettem egy kérdést amire a válaszolók zöme NEM-el válaszolt. De mint láthatod, ez nem azt jelenti, nem értünk meg Téged. Sőt! És nagyon remélem, hogy a 4. kisCsizma bébi születéséről valami hasonlókat olvashatunk :-)))

    Úgy érzem elég liberális gondolkodású vagyok. Nem zavar, ha valaki más véleményen van, ha más a vallásuk, más a nemi identitásuk ... stb. A lényeg, hogy ő úgy legyen boldog és úgy érezze magát teljes embernek ahogy él, gondolkodik, cselekszik. Nem is lenne jó, ha egyformák lennénk és egyformán gondolkodnánk. Akkor gépek/robotok lennénk és nem emberek. És semmi sem késztetne minket közös elmélkedésre, beszélgetésre.

    Igen, jól látod az dühít engem is ebben az egészben, hogy hosszú évek óta nincs megoldás ebben a kérdésben. Holott mondhatnám, hogy engem ez nem érdekel, én majd úgy is kórházban fogok szülni. De ez így nem normális, ez nem hozzáállás. Ha az orrom alá dugnának egy petíciót simán aláírnám, hogy támogatom a háborítatlan otthonszülés törvényi szabályozását. Nem tudhatom, mit hoz az élet, lehet lányom, majd így akar szülni. :-)

    Mindenkit puszilok :-)

    VálaszTörlés
  9. Szerintem ez 1 elég kényes téma, ami abból ered, hogy - Timivel egyetértek - alapvetően nem vagyunk egyformák.
    De mielőtt kifejteném a véleményemet, az én válaszom is NEM.
    Viszont igazából nemcsak azért,mert félnék a komplikációktól, hanem azért is mert Én nem szeretnék arra emlékezni amikor leülök a kanapénkra, hogy itt vajúdtam már 3 órája vagy amikor kimegyek a konyhába, akkor arra emlékezzek, hogy itt kezdődtek meg a tolófájásaim. A lakásom maradjon mentes ettől, és ennek helye a kórházban van számomra. Szerencsére van annyi pénzünk, hogy saját orvosom legyen, aki évek óta kórházban vezet szüléseket és Őt se tenném ki annak, hogy kapkodnia kelljen valami miatt, mert történik valami váratlan esemény.
    De tiszteletben tartom azokat és a világért sem oktatnám ki és próbálnám meggyőzni akik otthon akarnak szülni. Viszont sajnos igenis felelőtlenségnek tartom az otthon-szülést a mai viszonyok mellett hiszen nincsenek megteremtve a kellő biztonsági feltételei 1 otthonszülésnek. Azon miatt a nők miatt, akik viszont így szeretnék világra hozni babájukat ezeket a feltételeket meg kellene teremteni. Bár az igazat megvallom nem tudom hogyan lehetne 1 egész rohammentőt vagy bármilyen másik felszerelést mindenki háza elé állítani, aki otthon szül, de ha ez más országokban jól működik, akkor biztos Nálunk is lehetséges lenne.
    És addig is szerintem nemcsak Geréb Ágnest kellene felelőssé tenni, hanem a szülőket is, hiszen gondolom senkinek nem tartott pisztolyt a fejéhez, hogy Nála szüljenek.
    Nagyon remélem, hogy senkit sem bántottam meg, mert sem a kioktatás, sem a megbántás nem volt célom :o).

    VálaszTörlés
  10. Szia Timi, Sziasztok Lányok!

    Jó kis napi téma:)
    NőiCsizma nagyon jókat írt:) Tetszik a meglátása:) Ha hagyományként megmaradt volna az otthon szülés, nem lenne probléma, nem lenne miről beszélnünk, nem lenne bebörtönzés.!?!? Akár a SZOPTATÁS, kicsit szélsőséges példa, de a szoptatás is már divat, mint sem hagyomány. A régi SZÉP időkben, otthon szülés volt, 4-5-6 éves korig szoptattak az Anyukák, ez volt a természetes. Gazdálkodás, állatok... már semmi sincs ezekből.
    Dédikénk a kukoricaföldön szülte meg gyermekét - Anyósom egészséges 67 éves asszony! Dédikének lehetősége sem volt kórházba mennie, nem is akart. Neki az otthon volt biztonságos, a második gyermekét is otthon szülte. Boldogan!

    A kórház biztonság érzést ad, nem vagyunk az otthon szüléssel kapcsolatban felvilágosultak, ezért nem mernek az Anyukák otthon szülni. És nem is néznek utána, hacsak nem az ismerősök körében van példa az otthon szülésre (és a család támogatólag áll a kismama oldalán!).

    A szülésznőm meg sem említette lehetőségként az otthon szülést, miért tenné ugyan? Évente 2x járok szűrésre, a babavárást tudja- már nem iratok fel fogamzásgátlót, ő is várja a terhességet (havi 6ezer) hogyne várná!? A Védőnő sem említette, pedig voltam háromnál is! Meg sem említik az otthon szülést. Vidéken még annyira sem foglalkoznak vele, mint a városokban. Ha nem olvasunk utána, nem is tudunk róla semmi - csak amit a média közvetít - ami lássuk be, nem is valóságos.

    Más országokban kellő képp támogatják, szabályozzák és segítik az otthon szülést, nem pedig "hátráltatják". Ez Magyarországon még sokáig nem fog változni, de ne így legyen!

    Dönthetnek az Anyukák, hogy hol hozzák világra gyermeküket. Ha baj van, nem biztos, hogy a kórházban is tudják orvosolni... Minden Anyuka a biztonságot keresi, a babának és magának is. Választhatunk, dönthetünk! Egészséges babát kívánok Mindenkinek, bárhol is szüljön!
    A Gergéb-ügy ismét jól jön a kormánynak, lejárathatják az otthon szülést megint!

    VálaszTörlés
  11. Közben belefutottam pár nlc-s fórumba, ha gondoljátok, olvassatok bele:
    http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=269021

    http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=268888

    http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=268993

    VálaszTörlés
  12. Kedves Timi!
    Köszönöm az elfogadást és a diplomatikus válaszodat! :)
    Gergő és Bea anyukája(?)!
    Örülök, hogy valaki leszűrte a mondanivalóm lényegét! :) Azt sajnálom, hogy Te egyedül... :(
    Kedves Ricsimanó és Kriszti Anyukája(?)!
    Az otthonszülés nem a pénzhiányról szól. Eddig is mindhárom várandósságomkor volt pénzünk magánrendelésre járni és nem csak fogadott orvosom, hanem fogadott szülésznőm is volt - mindkettőnek fizettem. Ezután még azért is fizetnék, hogy itthon szülhessek - nélkülük.
    Zsófi! Nem is arról szól, hogy ne lehetne kibírni 2-3-5 napot a kórházban. Ugyanis, ha akarok, azonnal haza is jöhetek a picivel.
    A választhatóság jogáról szól, ha már különbözőképpen gondolkodunk.
    Ezt a bejegyzést javaslom elolvasásra mindenkinek:
    http://mamami-tintin.blogspot.com/
    Kellemes hétvégét! Edit

    VálaszTörlés
  13. Kedves NőiCsizma!
    Nagyon sajnálom, hogy a pénz hiányát vagy nem hiányát szűrted le az írásomból, mert ezek szerint nem voltam érthető :(.
    Nem szegénynek tartom azokat, akik otthon szülnek, mert biztos azért is fizetni kellene, hogy a "stáb" házhoz jöjjön :o).
    Én azt nem hiszem, hogy addig is otthon szülésre kellene bíztatni Minden Anyukát, amíg az egészségügyi háttere nincs megteremtve ennek a dolognak. Sok olyanról olvastunk akár itt, akár máshol, hogy ha nincs a közelben mentő vagy bármilyen orvosi segítség akkor a baba már nem élne. Én erre gondoltam és nem másra.

    VálaszTörlés
  14. Én a választhatóságra biztattam, nem az otthonszülésre. Itt is sokan úgy elutasítják az otthonszülést, hogy tulajdonképpen semmi információjuk róla. Én sem ítélem el azt, ha valaki a kórházat tartja biztonságosnak, más se ítélje el az otthonszülést. Ahogy azt is írtam, hogy arra sem mindenki alkalmas. Zsófi sem, aki már az egész várandósága alatt "tudta", hogy Ő nem képes természetesen szülni, és úgyis baj lesz! És írhatnék erre jó pár példát. De mielőtt bárki állást foglalna, tájékozódjon! Nézzen utána hivatalos statisztikáknak! Abból számára is kiderülne, hogy az otthonszüléseknél 10-ből egyszer ha probléma adódik és kórházba kell menni sebészi segítségért. A kórházban tapasztaltatok már olyat, hogy 10-ből egyszer volt szükség segítségre? Beleértem az oxitocint, a burokrepesztést, a gátmetszést is, nemcsak a vákumot meg a császárt. Arányaiban a halálozás is nagyságrendekkel(!!!) kisebb az otthonszüléseknél, mint a kórháziaknál. Pedig a kórházban "késznél van" a műtő... Erről hivatalos felmérések készültek.
    Én csak azért küzdök itt most Timi oldalán, hogy ne ítéljék el kapásból az otthonszülést és inkább nézzetek utána a témának, mielőtt kiálltok valami mellett!
    Nem szándékozom senkit megbántani, sajnálom, ha egy-egy tőletek kiragadott mondatra hevesen reagáltam, de elszomorít, hogy a tájékozatlanság mennyi tévhittel párosul.

    VálaszTörlés