2009. október 8., csütörtök

15 hónapos státusz

A 15. hófordulónk - kedden - jó hangulatban telt, igazi csajos/játszós délutáni progival. Mayával és anyukájával elmentünk, a Dunakeszin nem régen nyílt játszóházba. Szerintem nagyon jól érezték magukat a csajok; úgy terveztük, hogy 6-ig maradunk, de még ráhúztunk egy kicsit, mert a végére jöttek csak igazán bele a játékba a lányok. (értsd: Maya és Bettyó :-))))))
Blankám is nagyon jól érezte magát, bár ő az a gyerek, akinek még nem kell sok a boldogsághoz :-)) egy rakás labda közt képes lenne órákig ellenni. Ezért neki muszáj volt megmutatni a többi játékot is ... :-))) A végére egészen önálló lett és jött ment a labdák, a játékok között egyedül. /képekkel majd később szolgálunk/

Hazafelé a kocsiban nagy volt a csönd hátul, rendesen kiütötték magukat a lányok, Blanka be is aludt, de ez nem nagy szám mostanában, hiszen próbálunk átállni a nappali 1 alvásra, és ettől a délutánok kicsit fáradtabbak. Az egy alvás kevés, a kettő sok! Nagyon nehéz ez, nem gondoltam volna!

Tegnap már annyira KO volt délután, hogy egyszerűen elviselhetetlen volt a viselkedése. Már alig vártam, hogy apa hazaérjen, és "friss idegekkel" foglalkozzon vele. Egyszerűen nem tudtam vele mit kezdeni, mert semmi sem volt jó. Ha abba hagytam a főzést és megölelgettem, leültünk a kupi kellős közepére akkor megnyugodott egy picit, de már ment is tovább. Fura ez az állapot, mert kellek is neki, meg nem is. Ha állok a konyhában és főzök, tol el a konyhaszekrénytől, és beáll "közénk" azt akarja, hogy vele foglalkozzak. Ha leülök vele játszani, nem is érdeklem. Ha énekelek neki, nem is néz rám, mással játszik. Önállóan akar játszani, de azért legyek mindig ott kéznél mellette. Talán picit kezd anyásabb lenni, de nem egy anyafüggő gyerek. Nála pont az az érdekes, hogy szó szerint ÖNÁLLÓ!

Ma igyekeztünk időben összekapni magunkat, mert reggel 8-ra jelenésünk volt a doktornéninél és a védőnőnél. 15 hós oltásra és méretkezni mentünk. Védőnő késett, így előbb az oltást adattuk be Blancinak. Kettőt kapott, a kötelezőt és a prevenart. Nagyon cuki volt, végig jól viselkedett, dumált, csak a szúri végén sírt ... a doktornő és az asszisztens is úgy megdajkálta, még puszit is kapott a karjára. Nagyon tetszik nekik Blanka, mondták is, hogy szemmel látható, hogy nincs baj az étvágyával és milyen szép formás "kölök" :-)) (nekünk is bejön ami azt illeti)

Aztán már szaladtunk is a védőnőhöz, aki oltás után pikk-pakk lemérte mindenhol, ahhoz képest, hogy előtte "csúnya tűkkel kínozták" :-) elég jól viselkedett, csak egy kis nyekergés volt, de az is a fekve pelenkázás miatt. (úgy utálja a pelenkázást :-)

Nos, a következő méretekkel rendelkezik Blanka babó:

Súly: 9400 gramm, magasság: 77 cm, fejkörfogat: 45 cm, cicibőség: 46 cm :-)) 8 fog + 4 db hatalmas dudor hátul a szájban :-))

2 megjegyzés:

  1. Drága Blanka! Remélem, hogy 15 évesen is ilyen édes, drága jókislány leszel, akit szerető szülei nem győznek majd dicsérni, és büszkélkedni, hogy micsoda "demó" lányuk van!

    Sok-sok gyógyító puszit küldök a szuri helyére, bár gondolom, ebben nincs hiány.
    Timi! Kitartás!!!! Szerintem mindent jól csinálsz! :-)

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük a gyógypuszikat, mi is adunk neki jóóóóó sokat!
    Képzeld most olvastam több helyen is, hogy ez a 15 hós oltás elég rázós, mert láztól, nyirokcsomó duzzanatig minden franc kijöhet a gyereken 5-14 nap között az oltás után. Most egy picit beparáztam, de reménykedem és csak pozitív gondolataim vannak, hiszen idáig minden oltást szépen átvészeltük.

    VálaszTörlés