2009. november 27., péntek

Alvás, nem alvás és dumálás

Kb. 1 hete kezdődött ... nem is emlékszem pontosan hogyan, és mikor.
Csak azt vettük észre apával, hogy a gyerek tegnap sem és ma sem, nappal sem ... akart elaludni.

(Blankáról tudni kell, hogy nála nem volt gond az elalvással, egy nagy puszi, ölelés, és már tettem is be az ágyába, betakargattam, megsimogattam, jó éjszakát kívántam és már mentem is ki. )

Először betudtam a nagy jövés-menésnek, a hétvégi sok vendégnek, a nagyszülőzésnek, de itthon mi a baja? Itthon mi lehet a probléma? Aztán kitaláltam, hogy biztos az időjárás miatt van ez, egyik nap tavasz van, másnap tél. Szegényke szervezete össze van zavarodva. Aztán a fogára gyanakodtam, a 12-ik még nem tört át rendesen.

De az említett problémák általában csak az éjszakai alvását zavarták meg, most pedig a nappali alvás/fektetés is változott.
Érdekes módon, egyik napról a másikra kitolódott fél1-re úgy, hogy nem nyűgös közben, ez azért furcsa, mert kb. másfél héttel ezelőtt 11-kor már állva elaludt. Egyik szemem sír, a másik nevet. Örülök, mert így délután fél4-ig, azaz 3 órát egyhuzamban alszik, viszont este 8-kor letenni lehetetlen.
Sőt a héten volt egy este 10-kor alvás, nem kevés harc árán!

És akkor ott vannak azok a fincsi éjszakák. Ez is rapszodikus, mert 2 napig végig alussza az éjszakát, harmadnap felébred fél3-kor és nem hajlandó az ágyában maradni. Most már napok óta az a helyzet, hogy áthozom a hálóba hozzánk. De ez sem olyan egyszerű, mert itt csak sziesztázni képes, és azt is úgy, hogy apa kiköltözik egy órára a nappaliba ... Blanka érdekében ... nem tud Blanci köztünk még pihenni sem, mert szűk neki a hely vagy a fene sem tudja, egy biztos lerúgja mindkettőnk veséjét.
Majd mikor bealszik, vagy eléggé kifáradt a rúgkapálásában, fejen ugrálásban visszaviszem a szobájába. Előfordult, hogy ezt sem díjazta, sírt, vagy hümmögött, vagy csak egyszerűen elfogadta és elaludt. Furcsa amit csinál, velünk akar lenni, de nem tud ott aludni. Ha már túl vagyunk a hajnali gyermek oda-vissza szállításon, akkor onnantól van, hogy reggel fél9-ig is alszik. Ez szuper lenne, mert végre kezdi kitolni az alvás időt, de ilyen áron?

Szóval a fura alvását leszámítva továbbra is imádni való, be nem áll a szája, igaz még csak halandzsázik inkább, nagyon kevés szót mond, de sok szónak mondja az elejét. Én bebeszélem magamnak, hogy néha azt mondja amit hallani akarok. Már számomra az is előrelépés, hogy ha nyöszörög mert pl: enne valamit, akkor megkérdezem, hogy mi szeretnél? ne nyöszörögj mondjad, mert nem értem: És ekkor azt mondja HAMM. Szóval próbálom ösztönözni, hogy beszéljen. Aminek örülök, hogy azt a pár szót amit tud, azt helyesen és akkor használja amikor kell. Lehet, nem a legtökéletesebb módja a beszéltetésnek, de úgy látom Blankára nem lehet ráhúzni semmilyen klisét, teljesen másképp és később csinál mindent (nem fordult meg 4 hónaposan, nem jött a foga 6 hónaposan, nem járt 10 hónaposan, nem beszél 1 évesen ... stb. ) Egy biztos, a viselkedése mindenkinek szimpatikus, mert nagyon jó gyerek, szeretik mindenhol, ha jön hozzánk valaki mindig azt mondja, hogy milyen jó gyerek, hogy eljátszik, egy hangja sincs. Bárkire rátudnám bízni, mert mindenkit elfogad, jó evő, neki mindegy hogy almát szeletelek fel, vagy mandarint dugok a szájába. Vendégségben általában disztingválja magát és nem is hisztizik, ott Ő a ma született bárány.

A tegnap este nagygyűlést tartott a fürdőszoba állatainak, ebből egy kis szösszenet következik:


13 megjegyzés:

  1. Haláli Blanka, ahogy dumál a kádban... És hát az alvásokról én nem beszélnék, nálunk is egy nap jó egy nap rossz: ma pl 1-kor áthoztam, úgy négyig forgolódott, és keresztbefeküdt, aztán kiütötte magát. Mondjuk most legalább tudom, hogy mi volt a baja: el van dugulva az orra, mert megnáthásodott... Tudod a nemalvásra vagy 12-15 indok van: félek, fogak jönnek, telihold, front, anyával akarok lenni, kialudtam magam, túl sok program volt stb. stb... Szerintem nem is érdemes megfejteni, annyi a variációs lehetőség. Majd ezen is túl lesztek :-)! Gyönyörű a karácsonyi blogotok!

    VálaszTörlés
  2. Fejléc nincs hozzá? Vagy csak nekem nem jön fel, mert Bálint olyan csodaszépeket csinált mindig Blankaképpel meg azokkal a szép virágokkal...Legyen hóvirág, vagy jégvirág! Na jó, nem szóltam semmit, tudom: nem az én dolgom :-)!

    VálaszTörlés
  3. Ja és még valami (aztán lelövöm magam): nálunk is Glória csak a szavak elejét mondja, de van, hogy inkább énekli, pl: Jó reggelt Glória= jó-reg-lóia :-). És én is mintha hallanék egy-két kiejtett szót már...de lehet csak inkább hallani AKAROM :-)

    VálaszTörlés
  4. Szia Eszter!

    Megnyugtató, hogy nem csak nálunk van ilyen alvás-őrület :-)) Bár meglepően jól bírom, szerintem egyre jobban ... néha nem is tudom hogy vagyok képes 4-5 óra alvással ilyen fitten el lenni :-)) Sokan kérdezik, hogy alszom napközben? A válaszom NEM, nem tudok. Csak terhesen voltam rá képes :-)) Szóval Blanka alvásával remélem majd lesz valahogy, és abban is igazad van, hogy millió oka lehet a nem alvásnak. Csak most sok újdonságot csinál egyszerre: egyáltalán nem akar fekve maradni, ha csöndben nyűgösség, és sírás nélkül is hagyom ott akkor is áll a kiságyban. Ez pl. nagyon zavar, ilyet soha nem csinált. :-)

    De, deeeee lesz fejléc, csak még nincs kész :-)) Szerintem 1-2 órán belül felteszem ...
    Puszi

    VálaszTörlés
  5. Szia Timi!
    Gyönyörű a karácsonyi blogoldalotok!!! Sajnos, én ügyetlen vagyok ehhez:( már többször próbáltam, de nem sikerült:( Nori rokonsrácnak -blog kezdésünk idején- szóltam, hogy segítsen.. Mondta, hogy elkészíti.. azóta is készül!
    Ahh... de a tiétek csodaszép lett ismét!
    Nem alvás van nálunk is!:)
    cuppik

    VálaszTörlés
  6. Köszi Bea!
    De ez csak egy háttér beillesztés, semmi extra. Nagyon sok oldal van ahol vannak fent hátterek, onnét szedtem. Majd segítek e-mailben ha gondolod. Egyáltalán nem nehéz ... :-)) Ehhez nem kell computer technikusnak lenni :-))

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!
    először is: nagyon édes, ahogy levezényli a nagygyűlést :-) az állatok bizonyára értik, és ehhez is tarják majd magukat :DD
    Ezek szerint van valami a levegőben - Lili is elég vacakul alszik mostanában. Igen, ezer oka lehet, én általában meggyőzöm magamat, hogy front vagy a foga :) Azt minden napra rá lehet húzni, és akkor nyugodt vagyok :-)ű
    Lényeg, hogy ez csak átmeneti állapot, és az ideiglenes alvászavarokat leszámítva továbbra is egy kisangyalkád van :)
    pusz
    Edina

    VálaszTörlés
  8. Blanka tüneményes a kádban:) szép folyamatosan beszélget:) Az újévben nagy dumagép lesz a csajsziból:) - az anyukája is dumagép volt a suliban:) Mennyit röhögtünk:) Több gyorsírás dolgozatot írtunk, mint ahányan ültek a padsorban:)

    Szavadon foglak és jelenkezem:):):)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép a karácsonyi blog! Blanka meg egyszerűen elképesztő, ahogy mondja a magáét.

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörű lett az oldalatok!
    Igazából én sem tudom, hogy hogy lehet bírni ennyi alvással. Én tuti kidőlnék napközben. Olyan jó aludni napközben, én biztos kihasználnám a lehetőséget. Jó, persze, tudom, hogy ilyenkor lehet takarítgatni (ami nem jár zajjal), főzni, stb. De azért egy meleg takaró alatt a kedvenc könyveddel kidőlni.... Na de ne hétfőn, mert akkor várlak!!! :-)

    VálaszTörlés
  11. Edina, Eszter, Bea, Adri, Claudia!
    Köszönjük puszi Nektek :-))

    VálaszTörlés
  12. Edina, Eszter, Bea, Adri, Claudia!
    Köszönjük puszi Nektek :-))

    VálaszTörlés