2010. március 9., kedd

Szülinap, kirándulás, mozi ...

Így sorban ... :-))

Már nagyon izgatottak voltunk a hét elején, mert tudtuk, hogy ez egy különleges, jó kis hétvége lesz. Először is a hét egyik nagy eseményének ígérkezett, Bálint anyukájának a 60. születésnapja. Ennek alkalmából az egész család már hónapok óta szőtte a terveket, hogyan, miként, mit kapjon a nagymama.
Mivel megállás nélkül főz és ez a tevékenység egyenesen arányos a mosogatás mennyiségével, így sok év után megkapta a hőn áhított mosogatógépet, ami persze teljes titokban lett megvásárolva, elhozva, eldugva ... nagypapa konspirált a nagymama háta mögött, egyfolytában egyeztetett (pl. asztalossal) ... szóval dicséretes tőle hogy a munka oroszlánrészét ő vállalta.
Szerintem részletezni sem kell, hogy mekkora örömet szereztünk (nagymama testvére és az ő családja közreműködésével) volt örömkönny bőven, na és persze eszem-iszom-dínom-dánom, Blanka tánc és bo-bo éneklés :-))




Vasárnapra Maya anyukája, Bettyó szervezte a programot az Alcsútdobozi arborétumba, azzal a nagyon fontos érvvel, hogy most van a hóvirág virágzás és ezt látnunk kell. Nagyon télies menetfelszerelésben indultunk el - ami megjegyzem el is kélt - mert az időjárás szeszélyes volt, olykor nagyon hideg.

Érkezésünkkor kellemesen késő őszi idő fogadott, utunk közepén tiszta tavasz lett napsütéssel meg ami kell, a végére pedig megérkezett a tél, hideg széllel, hóeséssel ...
A park nagyon szép volt, tavasszal, nyár elején még gyönyörűbb lehet. Láttunk hóvirágot sokat, sokfélét. Azért ez egy csoda, hogy ez a törékeny növényke a hideg, kemény földből, hogy tud ki bújni! Nem? De ez a természetben a legszebb ... elcsodálkoztat.

A gyerekek és mi is jól éreztük magunkat, Blanka a tisztásig babakocsiban szemlélte a tájat, majd szabadjára eresztettük - ment mindenfele csak arra nem amerre mi akartuk. :-) Hihetetlen a csaj, nem akar kézen fogva sétálni, és az ő sétájára az egyet előre, kettőt hátra a leginkább jellemző :-)

Nos, nem is szaporítom tovább a szót, aki szeret kirándulni, az ne hagyja ki!





Vasárnap este Attival és Melivel találkoztunk, mert már ezer éve nem láttuk egymást, mozit terveztünk és előtte vacsit. Jó volt dumálni velük és nekünk is jó volt egy újabb szabad este. Persze ez most nem olyan nagyszabású volt, mint legutóbb. A nagymamáéknál aludt az egész család, így mozi után mi is oda mentünk haza. A film - Éli könyve - szerintem nagyon jó volt, bár én nem szeretem az ennyire ölünk/zúzunk filmet, enyhén szólva fiús volt ... de azért volt mondanivalója a történetnek, ami számomra mindig sokat dob egy filmen.

Majdnem három nap után, tegnap este végre haza jöttünk ... ahogy a nagymama szokta mondani orrba-szájba család voltunk az elmúlt hétvégén :-) (Szegény nagypapa névnapjáról már nem is teszek említést, mert az most szinte eltörpül az események mellett, de nem kell félni őt is megköszöntöttük, éljenek a Zoltánok! Ja, és nemzetközi nőnap alkalmából apától megkaptam a New Moon dvd-t :-) király!!!)

És ha mindez még mindig nem lenne elég a sok történésből, ma reggel megszületett közvetlen szomszédom Tündi, ici-pici kisfia Csongor 3000 grammal és 54 cm-el. Gratulálunk nekik, jó egészséget, sok boldogságot, jó babázást, sok tejet!!!

13 megjegyzés:

  1. Elég mozgalmas 7vége volt, de sebaj. Majd kipihenem az irodában,)

    VálaszTörlés
  2. Nem semmi, hogy így titokban tudtátok tartani a meglepit! A nagymamának innen is boldog szülinapot! :)

    A hóvirág engem is mindig elbűvöl - hasonlóan a krókuszhoz, hogy hogyan tud előbújni ilyen hidegben a földből :)

    VálaszTörlés
  3. Ezt a sok szuper programot még elolvasni sem volt semmi :-), nemhogy átélni!!! Nagyon szuperek az ilyen családi összejövetelek! Mi is nagyon sok boldogságot kívánunk a nagymamának e szép kerek szülinap alkalmából. Nagyon aranyosak a közös képeken! Blanka pedig elbűvölő a képeken! Puszi

    VálaszTörlés
  4. Már a programok olvasásába is belefáradtam :) Még jó, hogy Blanka ilyen mobil és jól bírja a csavargást. Nagymamának nagyon boldog szülinapot kívánunk. Ügyesek voltatok, hogy senki sem szólta el magát.

    VálaszTörlés
  5. Hát igen, nem volt semmi ez a sok jövés-menés, program, de mi élvezzük. Blanka pici korától hozzá van szokva, hogy autózik, jön-megy mindenfelé :-)
    A titoktartásról: elég kemény volt, többször majdnem elszóltam magam. Egy-két napig az ember jól tudja tartani a száját, de sokáig nagyon nehéz. És volt, hogy véletlen majdnem kikotyogtam semmiségeket, mert elfelejtkeztem magamról. Szóval hazudni dög fárasztó! :-)))

    VálaszTörlés
  6. Jó kis mozgalmas hosszú hétvége volt! A nagymamának mi is boldog születésnapot kívánunk! Nagycsaládos ebéd után elkél a mosogatógép:) biztos hasznát veszi majd:)
    Aranyosak vagytok a képeken:)
    A kirándulás is nagyon szuper lehetett - a havazás gonolom már nem hiányzott:) New Moon dvd?:):) Gazdagnál panaszt teszek:):):)

    VálaszTörlés
  7. Köszi Beám ... puszi :-))
    és tessék panaszt tenni ... én most néztem meg ismét, mert szabadnapos anya vagyok ... és wow :-)))

    VálaszTörlés
  8. Ez igen, jó kis hétvége volt :)Boldog Szülinapot kívánunk mi is!Én nem tudtam volna sokáig tartani a szám :DD Mert nem csak kapni, de adni is nagyon jó :)Gyönyörű helyen jártatok.Ha kicsit jobb idő lesz,mi is el látogatunk oda!De azt hiszem a jó idővel még várhatunk :(

    VálaszTörlés
  9. Andi, szerintem menjetek el, nagyon jó kis hely. Budaörstől kb. félóra - Biatorbágy-Etyek és utána Felcsút, Alcsút, Alcsútdoboz szinte egybe vannak épülve ezek a települések nem lehet eltéveszteni.
    (Dunakesziről úgy volt másfél óra, hogy még megálltunk a nagymamáéknál, és a McDonald'snál :-))

    VálaszTörlés
  10. Hát a titkolozás tényleg fárasztó, Én biztos elszóltam volna magam!
    A mosogatógép pedig nagyon hasznos tud lenni, főleg 1 ilyen óriás-buli után!
    Mi is Boldog szülinapot kívánunk! Az Én Apukám most nyáron lesz 80 és a Párom apukája pedig 60, úgyhogy Nálunk is kezdődik a szervezkedés már :).

    VálaszTörlés
  11. Kriszti! Köszönjük szépen :-)
    Látom nálatok is lesznek idén kerek évfordulók :-)) nálunk is bőven Pl: 10, 40, 60, 70, ja és nekem a 30. évfordulóm :-))

    VálaszTörlés
  12. Hát ez tényleg élménydús kis hétvége volt...Mindig olvaslak ám titeket, csak reflektálni nincs mindig időm...
    Nálunk is inkább mászkálás volt (egyet előre, kettőt hátra), mint megnézzük az egész arborétumot. Glória negyed óráig egy vakondtúrást kapargált, hogy miért nem jön ki a vakond :-).

    VálaszTörlés
  13. Szia Eszter!
    Jót kacagtam magamban, hogy Glória egy vakondtúrást kapirgált :-)) Hát igen elég nehéz még velük sétálni ... de ismerősök biztatnak, hogy ez elfog múlni és idővel lehet szépen kézen fogva sétálni :-))))))

    VálaszTörlés