Hol is kezdjem, hiszen már olyan régen volt ... na jó kezdem a legelején. 2007. november elején pontosan november 11-én Márton napkor tudtam meg hogy babát várok. Sok-sok apró jel volt, de egyiket sem vettem komolyan. Már hónapok óta szerettem volna teherbeesni, de az ominózus teszteléskor mindig szomorúan láttam az eredményt: 1 csík!
Ez a nap más volt. Már az apró jelek is gyanúsak voltak, de mint mondtam nem vettem róla tudomást, a család azért bogarat ültetett a fülembe, hogy biztos azért vagyok rosszul a sajt szagától, mert ...
Haza mentünk Bálinttal és jó szokásom szerint gyorsan csináltam is egy tesztet, viszont most először nem volt bennem stresszelés, idegeskedés ... sőt ... rápisiltem és mint aki nem akar hinni a szemének bámultam nagy szemekkel magam elé ... vagyis a kis fehérrúdra . Abban a pillanatban, nagyon erős csíkok jelentek meg a teszten, 2 csík ... nem kellett rá várni, nem kellett félretennem és szugerálnom, hátha ... hátha! Fogtam a fejem nem tudtam, hogy mi történik velem, fel sem fogtam a várva várt váratlant :-)) Azon járt az eszem, hogy mondjam el a Bálintnak, titkoljam még vagy ne? Valami ajándék mellé adjam? Csináljak hozzá egy kis szertartást ... stb. De egyszerűen nem bírtam magamban tartani. Mivel ő éppen nem volt otthon, a kutyával volt sétálni, annyi tellett az erőmből, hogy gyorsan eldugtam a hálóban, ne hogy meglássa, én akartam neki megmutatni ...
Amikor hazaérkezett, éppen valamit nagyon magyarázott, hogy mi van a ház körül ... stb. semmire sem emlékszem, csak arra, hogy beszélt-beszélt, de nekem máshol járt az eszem. Ki akart tőrni belőlem ez a csodálatos hír, így miközben mosta a kezét a fürdőszoba mosdójánál kezemben a teszttel elé "ugrottam" és az orra alá nyomtam. - Két csík! - mondtam boldogan.
Elhűlve nézte, aztán összeborultunk és sírni kezdtem. Olyan furcsa érzés volt ... felfoghatatlan. Nagyon boldog voltam, mert az a csoda amire oly régóta vágyom, most már itt van a pocakomban, csak még nagyon nagyon pirinyóka.
Mondhatni mindenki nagyon jól fogadta a hírt, van akinek később, van akiknek előbb meséltük el ... de nem titkoltuk egy percig sem. Sokan mondták, hogy ne kapkodjuk el ... mert bármi lehet még ... De mi nem bírtuk magunkban tartani az örömünket. Főleg Bálint nem! Ő fűnek - fának újságolta, hogy járt nálunk a gólya :-)
Nagyon boldog vagyok, hogy a férjem is így örül ennek a csodának ... és várom, már hogy a kezünkben tartsuk a picikét is!
„Gyermeket vállalni igen nagy elhatározás. Az ember úgy dönt, hogy egy életen át a testén kívül dobogjon a szíve!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése