2010. szeptember 17., péntek

Minivakáció előtt ...

Fantasztikus hosszú hétvégén vagyunk túl, bár lehet a "hét" kifejezés megfelelőbb lenne :-)

Már alig vártuk a péntek délutánt, több dolog miatt:
1.) Apa ismételten szabadságon lesz
2.) Lilikéhez mentünk vendégségbe Blankával
3.) a hétvége kezdete egyenlő azzal, hogy készültünk az idei 3. minivakációnkra

Péntek délután, Clauék elhívtak minket Lilihez, abból az apropóból, hogy Lili utolsó szülőmentes délutánját kicsit feldobjuk, vagyis eresszük össze a lányokat.
Lili és Blanka már sokat találkoztak, egészen picike koruk óta ismerik egymást. Igaz a nem túl sűrű találkozásnak csak egy oka van, hogy Claunak Lilike az unokahúga ...
Nos amikor Clauéknak gyerekezni támad kedvük akkor tudnak a lányok találkozni. Pedig a két kislány remekül érzi magát egymás társaságában. Igaz, ez mindig akkor derül ki amikor a búcsúzás veszi kezdetét, mert előtte úgy kell nekik könyörögni, hogy játszanak :-) Pedig azzal nem volt gond, hogy nincs mivel. Lilike babaarzenáljától Blanka tisztára felpörgött, és percenként váltott egyik játékról a másikra.







Miután kellően lefárasztották magukat - és minket - egy hosszabb lélegzetvételű búcsú vette kezdetét :-))))) míg látott minket Lili addig köszönt utánunk - a kert egyik végéből a másikba - hangos SZIASZTOK-ot kiabálva :-)) nagyon édes volt ...

Másnap jött húgom hozzánk, mert estére színházjegyünk volt és ő vigyázott Blankára. Fürdette, vacsiztatta és fektette is :-) És persze minden a legnagyobb rendben ment ... mint ahogy szokott :-))
Még a születésnapomra kaptam a barátoktól a Rebecca a Manderley-ház asszonya c. előadásra 2 jegyet. Ez egy musical, az Operett színház darabja.
Az elindulásunk elég nyögvenyelősre sikeredett, mert én sehogy sem tudtam eldönteni mit vegyek fel ... fura egy idő volt, szottyos, esős, borús, közben nem volt hideg. Apa pedig végig nyűglődte a készülődést, mert utálja a musicaleket. Az a baja, az összes ilyen "dalolós" színdarabbal, hogy utálja, hogy mindent énekelve mondanak, beszélnek meg :-)))))))) Hát igen, a musicalek már csak ilyenek :-)
Félóra parkolóhely vadászat után, végül sikerült időben beesnünk a színházba, ami felért egy csodával, mert egy árva hely sem volt a színház és környékén.
Na de nem erről akartam írni: a darabról csak pozitívan tudok nyilatkozni. Szerintem nagyon jó volt, nekem legalábbis elnyerte a tetszésemet. Kicsit fenntartásaim voltak az elején, hogy vajon élvezni fogom-e az ismeretlen dalokat, de nagyon jó a zene (első hallásra is élvezhető, fülbemászó), van története, még izgi is - na jó a körmöm nem rágtam le :-)) - jók a színészek (Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán), a látvány, díszlet is szuper volt. Mindenkinek jó szívvel ajánlom, főleg azoknak akik szeretik a romantikus történeteket.

A vasárnap azzal telt, hogy hazavittük húgomat Gödöllőre és Kamilla kutyánkat is anyumnál hagytuk megőrzésre. A minivakációnkra nem vihettük magunkkal. Majd pakoltam, csomagoltam estig és hétfőn reggel útnak indultunk ...
(folytatás következik)

2 megjegyzés:

  1. Lili azóta is emlegeti, hogy nála járt "Banka". Majd megpróbáljuk sűríteni a találkozásokat. :-)
    Örülök, hogy végül el tudtatok menni a musical-re, nekem biztos tetszett volna, szeretem a romantikus darabokat, és a 2 színészt is.

    VálaszTörlés
  2. Ok, sűrítsük :-)))))))) mi is nagyon jól éreztük magunkat!
    Tényleg jó volt a musical, biztos hogy tetszene neked :-)

    VálaszTörlés