2009. március 18., szerda

Glória babánál

Ma megint nagyon jó napom volt, reggel a budai nagymamához és nagypapához mentünk. És én úgy szeretek hozzájuk menni (ott mindig kényeztetnek) :-))) Azt tudni kell rólam, hogy ha meglátom a hordozómat, olyan boldog leszek, mert tudom, hogy megyünk pápá. És autóval!!! Imádok autózni, mert úgy elringat, elaltat. Ahogy kigurul a kocsi az utcából én már hunyom is be a szemem és amíg meg nem érkezünk általában alszom.

Szóval reggel boldog voltam, hogy megyünk "csavargyárba", és anyukám még délutáni programot is szervezett nekünk. Juppiééé :-)))

Délután ugyanis hivatalosak voltunk Glória babához. Mivel ők nem laknak messze a nagymamáméktól, megbeszélték szüleink, ha megint megyünk a nagyiékhoz akkor találkoznak. Így is történt :-))

Amikor megérkeztünk még aludtam, mert az autóban (10 perces út) nagyon elálmosodtam, de ahogy felébredtem már füligért a szám, boldog voltam, hogy velem egykorú babával lehetek. Glória is nagyon örült nekem, mert Ő is egyfolytában sikongatott. Igaz, anyukám és Eszter néni fél szeme állandóan rajtunk kellett, hogy legyen, mert a nagy örömünkben, ha egymás közelébe kerültünk akkor hajat húztuk, szemet nyomtunk, rugdosódtunk :-)) Na jó, azért nem volt ilyen vészes a helyzet :-)
Kicsit még produkáltam is magam, pedig vendégségben nem szoktam - megmutattam felálló-felülő-mászó tudományomat - és hintáztam egy kicsit Glória szuper hintáján.

Szerintem az anyucikák is jól érezték magukat, mert végre pletykálhattak egy kicsit. Így remélem nem sokára megint találkozhatunk.

Estére olyan jól elfáradtam, hogy ismételten nem kellett "altatni", finom anyatejci után beájultam ágyikómba :-)

Pár kép a vendégeskedésről:

Eszter nénivel és Glóriával



Glória már ügyesen forog



Hinta-palinta



Szószerint füligért a szám :-)



Glória jógázik :-)



Eszter nénivel





6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, hogy itt voltatok, jól éreztük mi is magunkat, sok szeretettel látunk titeket máskor is!!! Sok puszi

    VálaszTörlés
  2. Oké, majd megyünk máskor is :-) Ha Dunakeszi felé jártok, Ti is benézhetnétek hozzánk ;-) Puszi

    VálaszTörlés
  3. Timi!
    Miért nem tudom megnézni a tegnapi "Blanka" bejegyzésedet??? Azt írja, hogy nem található. ??

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Azért, mert töröltem :-)) Igazából az csak egy próba volt :-)) Kipróbáltuk apával milyen az a dizájnos diavetítő ami a Mayánál és a Marcipánnál is van. Jópofa meg minden, de nem akartam most fennhagyni olyan képeket amiket már láttatok. :-)) Majd ha lesznek újak akkor úgy teszem föl. Egyébként ha törölsz egy bejegyzést azt akkor is jelzi az irányítópultban, ha nincs az oldalon. Ezt nem értem miért csinálja, elég megtévesztő.
    Majd beszéljünk, csak most mennem kell, mert most az irodának is dolgozom. :-)
    Puszi

    VálaszTörlés
  5. Ilyesmire gondoltam én is. Na, az szupi, ha meg tudod csinálni a diavetítőt, mert én is kérdeztem Mayáéktól, hogy hogyan kell. Majd lemegyek v.melyik nap, és megmutatod?

    VálaszTörlés
  6. Ok, gyere nyugodtan és megcsináljuk!
    Puszi

    u.i.: holnap nem jó, de ma jöhetsz ha akarsz!

    VálaszTörlés