2009. március 5., csütörtök

Mostanság

Köszönjük szépen jól vagyunk, betegek sem voltunk, egykét anyára frászt hozó tüsszentés és köhögésen kívül nem volt komolyabb problémánk. A fogunk gyönyörűen nő, már bárki láthatja aki a Blanka szájába benéz :-) De viselkedésben, alvásban már nem igazán vagyunk a topon. Bár most inkább visszaszívom az utolsó kijelentésem, mert az 1 héttel ezelőtti cirkuszhoz képest (20percenként kelt éjjel) most tökéletes. 4-körül kel szopizni, és ha apa megy át akkor még az is előfordul, hogy evés nélkül alszik tovább (persze cumit a szájába kell nyomni :-)).
Holnap leszünk 8. hónaposak, majd jövőhéten elmegyünk méreckedni a védőnőhöz, így most nem tudok számokkal szolgálni, hogy pontosan hány centik és kilók vagyunk.
De tuti nem vagyunk magasak, mert még mindig 68-as ruhát hordunk :-) Tudom most ezen mindenki csodálkozik - Maya ruháit soha sem fogjuk visszaadni :-)) - hiszen ilyenkor már a 70-es méretek mennek, de Blanka rám ütött, valószínűleg Ő is olyan kosaras alkat lesz, mint én :-) Kilóra pedig, ha 7,5 kilók leszünk akkor anya örömtáncot fog járni :-) Bár apa szerint egyáltalán nem baj, hogy nem súlyosabb, mert kinézetre nem egy alultáplált baba benyomását kelti. Sőőőőőőőőt!

Ma 10 óraira például bevágott egy nagy csokis tejbegrízt, imádta, nem azért sírt, mert nem akart enni, hanem azért, hogy gyorsabban kanalazzam a szájába :-)) Ja és a legviccesebb, hogy az etetőszékben úgy ül/eszik, mint aki hawaii-ozik feltett lábakkal, félszemét pedig le nem veszi a tévéről :-) Atya úúúúúristen tiszta apja! Ugyanis apucika is feltett lábakkal és a tévé előtt érzi úgy, hogy jobban csúszik a vacsora :-)



Aztán a legújabb felfedezése: van egy kutyánk, Kamilla. Igaz még nem sikerült lencsevégre kapni, hogy a Kutyát taperolja. Pedig szokta, vállig kilóg a járókából és úgy próbálja elkapni Kamit. Bár Kamilla nagyon okos, így ha odanézek ő rögtön tudja, hogy nem szabad és arrébb megy, de ha nem látom hagyja magát, mert szegényke nagyon szeretethiányos mostanság :-(



Aztán, mióta van fogunk, már kekszet is csócsálunk, de a legeslegjobb mégis az volt, amikor egy pizzavéget adtunk neki a hétvégén. Mi a maradék pizzánkat reggeliztük, ő pedig ott ült mellettünk és szószerint kinézte a szánkból az ennivalót. Muszáj volt neki adni, és miután megkapta, élvezettel elrágcsálta :-)) Ja igen, 1 hete már fogat is mosunk, sajnos erről nincs felvétel, mert legtöbbször akkor történik ez a fontos tisztálkodás amikor apa nincs már otthon. Blanka annyira élvezi, édes ahogy ül a mosdó szélén és úgy csinál ahogy mutatom. Persze a végén a kefe nyele finomabb, jobb rágni :-))






Na és aztán a nagy szerelem. Hát igen, Apa az. Vele mindent lehet, Ő mindent megenged. Nem tudom kinél hogy van, de nálunk apa a jó rendőr és én a rossz rendőr :-) Én vagyok a szigorúbb, a következetesebb. Sokáig úgy történt, hogy ha apa ment be Blankához este, annak a vége nevetgélés lett. Én pl. úgy megyek be a szobájába, ha hallom, hogy fent van és sír, hogy csak éppen hogy csi-csi-csi hangokat suttogok, vagy meg sem szólalok. Apa pedig: NA mivan, nem alszunk, nem vagy álmos??? stb. Persze erre a dumálásra, egy gyerek sem fog rögtön összeszorított szemhéjakkal alvást színlelni. Blanka sem, már vigyorog is cinkostársára, aki végre dumál neki :-) Így van ez a játékkal is, hétvégén apa szerette volna felvenni, hogy Blanka milyen aranyosan kommandózik a szobájában. Félig ülő fenekén közlekedő és félig csúszó-mászó gyerekünket úgy motiválta a "mászásra" hogy kipakolta a legnagyobb kincseket a földre. Így váltak legtitkosabb vágyai - karóra, mobiltelefon, távirányító - célponttá.

5 megjegyzés:

  1. ÓÓÓ annyira aranyos tényleg. Imádni valóak, ahogy küzdenek, hogy elérjék a kincseket :)

    VálaszTörlés
  2. Most már én is szeretném látni azt a fogmosást!,)

    VálaszTörlés
  3. Szia Panna!
    Hát igen, a kincsekért mindent ... és most Blanka mindent meg akar szerezni. Pl. tegnap felállt a szobájában a pelenkás polcnál. Persze közben az összes pelust lepakolta a polcról :-) De tegnap a szobabicikli alul kellett kiszednem, ja meg a pedált piszkálta.

    VálaszTörlés
  4. Szia Drágám!
    Hétvégén megmutatjuk :-))

    VálaszTörlés
  5. Olvastalak ám titeket, csak elvoltam havazódva. eszméletlen mennyi minden történt Blankával pár hét alatt. Nagyon ügyes már!!! Tolat, felül, visszaüll, mászik és megszerzi magának ami kell! Félelmetes - naggyon ügyi!

    VálaszTörlés