2009. július 7., kedd

Tihanyi vakáciooo

Igaz nem volt hosszú, de nagyon tartalmas pár napon vagyunk túl. Kedves barátaink Claudia és István meghívtak minket egy hosszú hétvégére, pihenésre Tihanyba. Claudia nagymamájának a nyaralójában volt szerencsénk pihenni, ami egy csodálatos madárcsicsergős helyen van, fent a domboldalon a nagy nyugiban :-)

Blancikára egy rossz szót sem mondhatok, mert viszonylag jól tűrte az autókázásokat, azt hogy a délutáni napirendje szinte borult, az idegen helyen való fürdést, alvást. Csütörtök este érkeztünk meg, és kb. 1 óra múlva szó nélkül csucsukált a felállított utazóágyában. Éjszaka egyszer sem kellett hozzá kelni, reggel viszont 6-kor már kukorékolt, kivétel ez alól az utolsó - vasárnap - reggel amikor korán kellett indulnunk, de ő egyáltalán nem akart felkelni. Apa még mondta is, hogy az ágyat gyerekestől kell összecsukni :-)

Mint írtam, nem volt hosszú, de nagyon mozgalmas volt ez a vakáció, voltunk sokat sétálni szuper jó helyeken, a Tihanyi ófalut és az Apátság környékét bebaragoltuk, ettünk isteni fagylatot, kipróbáltuk a Tihanyi visszhangot, Füreden 2x strandoltunk - Blanka imádta a nem túl meleg Balaton vizét :-)) Sokat nevettünk, bohóckodtunk, játszótereztünk, mennyei ételeket ettünk - István tuti jó szakács (nem véletlen Ő Teletál konyhafőnöke) hallani kellett volna, hogyan nyögdécseltünk evés közben :-))))))) Szóval nagyon yooo volt, mondtam is Claunak, hogy nagyon vágyódom vissza :-)))

Rengeteg kép készült, íme néhány :-)


10 megjegyzés:

  1. Én is jót nevettem, főleg, hogy eszembe juttattad a nyögdécseléseket! Ha nem tudjuk eladni a nyáron, akkor lehet, hogy augusztus végén összehozhatnánk még egy röpke vakációóóót!!!! :-)

    VálaszTörlés
  2. Én benne vagyok még egy röpkében'

    VálaszTörlés
  3. Okéjjjjjjj! Jaaaa, és örülünk, hogy jól éreztétek magatokat!!!!
    Ps: a pénteket ne felejtsétek! :-)

    VálaszTörlés
  4. Szia Timike!
    Örülök, hogy jól sikerült a röpke vakációtok! Blancika tüneményes és Ti is szépek vagytok!!!

    VálaszTörlés
  5. Szia Clau!
    Én is benne lennék még egy hosszú hétvégében :-) De lehet, hogy az már szeptember eleje lesz, bár ha jó idő lesz az sem baj!
    Puszi

    VálaszTörlés
  6. Bettyóci!
    Köszönjük szépen, láttam én is a Marcipánék oldalán, hogy a Ti mini-nyaralásotok is jól sikerült. Remélem majd Ti is írtok élménybeszámolót :-)))))

    Puszillak Benneteket

    VálaszTörlés
  7. Jajjjj, csak azok a fürdőruhás képek ne lennének.......

    VálaszTörlés
  8. Timi! Én is néztem a naptárat, és a nászút miatt nekünk is csak augusztus utolsó, vagy szeptember első hétvégéje lenne jó..... De majd megbeszéljük! Puszi

    VálaszTörlés
  9. Jaj Clau, lökött vagy! Tök jó alakod van, én panaszkodhatnék ... úgy néztem ki a balatonban mint egy nagy fehér bálna :-)))))))))
    Valószínűleg a szeptember lesz nekünk jó, augusztusban annyi helyre elígérkeztünk. Anyósomék nyaralójánál is vár minket a fél falu :-) és kölcsön kaptunk Lellén is egy nyaralót ... szóval program lehetőség van bőven ... most már csak időnk legyen ja és egy bankot kell kirabolnunk :-)))

    VálaszTörlés
  10. Ha te vagy a fehér bálna, akkor én vagyok a barna...., de mivel olyan nincs, így leszek a kékbálna - végül is abban a fürdőruhában lehetek az
    :-)

    VálaszTörlés