Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek avagy Anya ma kiborult ...

még hozzá nagyon, csak sír és sír ...
Pedig már Claudia néni próbálta őt vigasztalni, de úgy látszik ma már nem lesz jó napja.

Tudtuk jó előre, hogy ez a hét nagyon nehéz lesz, sok a tenni való, és persze a legnehezebb, hogy mindig csak kettesben vagyunk. Pedig én jó kislány akarok lenni, mégis most nehéz neki velem ... talán ez az ami megnehezíti most a dolgokat, hogy jó lenne neki egy picit nélkülem ... de anyucika én tényleg jó kislány vagyok, hát nem látod? Anyucika, ma miért nincs hozzám türelmed?

Talán valami hasonlókat gondolhat Blanka, nem tudom, nem látok a fejébe, csak bámult rám miközben itatom az egereket. Sokan tudják, sokan nem hogy elkezdtem vezetni. Mikor kiköltöztünk Dunakeszire egyértelmű volt, hogy kelleni fog a jogosítvány, mert itt csak lábbusszal lehet bárhová is eljutni, na meg persze autóval.

2007-ben elhatároztam, hogy befizetek egy autósiskolába (Csigavér) és nekiállok a vezetésnek. Az elején minden ment rendben, majd az oktató választás és rutinozás igencsak megnehezítette a hétköznapjaimat. Egy hím-soviniszta arrogáns buszvezetőt fogtam ki, aki ahogy csak lehet a földbedöngölte az amúgy sem túl nagy magabiztosságomat. Ok, nem vagyok egy Schumacher, de így, várható volt hogy az első rutinvizsgámon megbukom.
Ez 2007. október közepén volt, akkor még nem tudtam, hogy már egy pici manócska van a szívem alatt. Mindenesetre Bálintom, az oktató váltást szorgalmazta, majd mikor kiderült, hogy terhes vagyok, nem akarta, hogy vezessek, csak ha megszületik a baba.
Így eltelt 1 teljes év, közben a családunk létszáma eggyel nőtt :-) Én már terhesen is folytattam volna a vezetést, és keresgéltem a neten új iskola után ... stb. De hallgattam a páromra, hogy most van fontosabb, nem hiányzik nekünk egy plusz stresszelés. Ez év januárjában már nagyon szorított az idő - az utolsó forgalmi vizsgának bele kell férnie a kresz vizsgától számított 2 évbe. Nálam ez kb. 2 hét múlva lejár - 2009. augusztus 14-én.

Találtam Dunakeszin egy autósiskolát a Dakart. Életem legjobb döntése volt, hogy őket választottam. Az iskolavezető már a telefonban is rendkívül kedves volt; itt vidéken harc megy a tanulóért nem úgy mint Pesten. Ezért szinte mindent megtesznek a kedves ügyfélért :-) Kaptam egy-két nevet, az egyik polgári foglalkozását nézve tűzoltó, a másik egy buszsofőr volt.
Mivel már volt rossz élményem - civil munkáját tekintve - buszsofőrrel, a tűzoltót választottam :-) Voltaképpen egyiket sem ismertem, de az iskolavezető azt mondta, hogy a tűzoltó kolléga, nagyon kedves és vicces ember.

Így is lett/van, egy nagyon aranyos oktatóm lett, már az első órán úgy szálltam ki a kocsiból, hogy tudtam, itt más lesz tanulni, ég és föld a két suli (Csigavér és a Dakar) az oktatóról nem is beszélve. Az oktatóm, egyetlen egyszer sem szólt még rám hangosan, soha sem bántott meg, soha sem veszekszik ... stb. Megértő, empatikus, család centrikus, NŐ TISZTELŐ!!! Nincs gyomoridegem, nem rettegek az autóban, sőt már élvezem a vezetést is. Tényleg nagyon szeretem az oktatómat, és nagy szerencsémnek tartom, hogy őt választottam.
Mégis, túl későn ...

Májusban jutottam el oda, hogy anyagilag és idő beosztásilag is megtudtuk oldani (már nem szoptattam Blankát) hogy elkezdjem a vezetést. Persze előtte sokat pedzegettem a család előtt, hogy el kéne kezdenem, mert ha nem, kifutok az időből.
Bálint szülei messze laknak, az én szüleim fiatalok még dolgoznak; szóval én nem úgy vagyok mint a legtöbb anyuka, hogy a nagymama átszalad és vigyáz a gyerekre. Én nem tudom csak úgy lepasszolni Blankát, engem soha senki sem hívott még fel azzal, hogy: Ne vigyük el egy kicsit a gyereket, nem akarsz pihenni?
Mert bizony 1 nap egyedül, néha nagyon jól esne.

Szóval május ... május 15-én kezdtem el titokban vezetni (senkinek sem szóltam, úgy voltam vele, ha segíteni nem tud senki, akkor majd csak akkor szólok, ha már mindenen túl leszek), majd két hét múlva rutin vizsgáztam június 4-én és sikerült.

Senkinek sem kívánom ezt a még most is tartó időszakot, kemény ez így gyerekkel. Mindig reggel 7-kor agyban ott lenni, figyelni, és tanulni. Reggel 6-kor kelek, ha a gyerek hagy akkor alszom is éjszaka, de volt olyan, hogy szinte hajnalig jöttem mentem a két szoba között, majd reggel 7-kor ültem az oktató mellé kb. 3 óra alvás után. Nagy szerencsém, hogy van nekem Bálint akire mindig számíthatok - talán ezért hallgatok még akkor is rá mikor tudom, hogy a női megérzéseimre kellene - ő az aki igazán segít nekem, később megy dolgozni, vigyáz Blankára. Ha ő nem lenne nem tudom, mikor tudnám ezt a vezetést megoldani.

És hogy miért vagyok ki? Ma volt éltem első forgalmi vizsgája, és sajnos elkaszáltak.
Nem adtam meg az elsőbbséget egy motorosnak, aki szerintem még túl messze volt, hogy várjak rá, de az oktatóm és a vizsgabiztos szerint már nem. Ez van, én voltam a hibás, nem kellett volna annyira sietnem.
Még itt nem is akadtam ki annyira, mert ok, már volt ilyen a történelemben, más is megbukott már, van aki 5x bukik kreszből, van egy lány akivel rutinozni mentem májusban most ment át 4-edszerre a rutinon és még sorolhatnám. Szóval nem ez akasztott ki, hanem az ezután jött telefon, oktatóm volt:

Jövőhétre nem tud nekem vizsgaidőpontot szerezni, mert a mai nap nem tudnak a gépbe bevinni, ma még vizsgázónak számítok (a gép szerint), csak holnaptól tud feldolgozni a rendszer, így péntektől számítva 7 munkanap a következő vizsga, ami azt jelenti, hogy most elmegy egy hét feleslegesen, és marad 1 lehetőségem az utolsó héten. :-(((

Ha 2 hét múlva sem sikerül, oda minden, letelik a két évem ...
És én már megint másra hallgattam, akkor amikor nem kellett volna, előbb kellett volna elkezdenem, nem az utolsó pillanatban a vezetést. Úgy utálom magam! Utálom, mert a gyerekkel sem vagyok képes normálisan foglalkozni annyira átadtam magam a hülye önsajnálatnak. Robot módjára megfőztem a zöldbabfőzeléket, hozzá a pörköltet, majd megetettem szegénykémet, azóta alszik. Nem sokára tuti, hogy fölkel és nem akarom, hogy azt lássa, milyen bánatos az anyja :-((