2009. szeptember 3., csütörtök

Fogas problémák

Jön rendületlenül a fogunk, bár már nem tudom melyik akar éppen kibújni, tiszta dudor neki hátul is az ínye. Az elmúlt esték borzasztóak voltak - félóránként, óránként sírt, mert fájt szegénykének - kivéve a mostani éjszakát, most hang nélkül végig aludta. Persze tegnap reggel és este is viburcolt kapott, így biztos vagyok ez segített. Most pár napon keresztül kapni fogja a kúpot, remélem hamar kibújnak az új fogacskái.

Aztán velünk is megtörtént a tragédia fog ügyben :-((( alig néhány napja olvastam Adrinál hogy letört a kisfia fogából. Szegény tökre ki volt miatta, még én is nyugtattam, hogy attól még nem megy tönkre egy fog, hogy letört belőle. Na tessék, most Blankám fogából tört le este. Ma reggel néztem bele a szájába, az új fogacska után kutatva, és mikor megláttam, azt hittem menten szívinfarktust kapok. Hát most már TÉNYLEG áttudom érezni Adri kétségbeesését. Elnézést a kifejezésért, de rohadt egy érzés, még akkor is ha tudom, hogy az első metszők cserélődnek, és anno nekem is letört egy darabka a fogamból 12 évesen, és azóta sem lett semmi baja a fogamnak. Ám hiába a józan ész, az anyja vagyok, szinte katasztrófának élem meg a Blankával történteket ...

7 megjegyzés:

  1. Jaj, Blanci, sajnálom a fogfájást, a fogdarabocska letörését meg még jobban...

    Van egy Fogtündéres mesekönyvem, igaz, nagyobbaknak szól, de hátha Anya mesél belőle Neked :)
    http://babaknak.multiply.com/photos/album/41/41#photo=1

    Pussz, és remélem, minél hamarabb kibújnak még a maradék fogacskáid is :)

    VálaszTörlés
  2. ÓÓÓÓÓ hát ez tényleg tragédia! Jujj! Én ebbe bele se gondoltam, hogy ilyen megtörténhet! Szegénykém, remélem hamar túl lesztek a fogzáson is! Sok puszi!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon sajnálom, hogy szegény Blanka is így járt.

    VálaszTörlés
  4. Nahát Blanka, mit rágcsáltál, hogy letört az a gyöngyszem fogacska? Annak viszont örülök, hogy a félóránként-kelős éjszaka után tudtatok pihenni mind a hárman! Sürgessétek meg azt a fogtündért!

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok LÁnyok!
    Köszönjük a kedves szavakat!
    Hát úgy volt, hogy tegnap este, már dög fáradtan, dülöngélt köztem és a tévéállvány között. Ha fáradt, úgy feltud pörögni, és előtte pár perccel jött haza apa is ... szóval ilyenkor megkergül. És a nagy rohanásban, megtalálta szájjal az üveglap! tévéállványt. Akkor azt hittük a szája, mert nagyon sír. Gyorsan belenéztem a szájába, körbetapogattam, vért kerestem, nem is gondoltam, hogy a fogát üthette be. Apa vigasztalta vagy 10 percig szegénykét! Másnap vettem csak észre, hogy letört neki. Jó nem olyan észrevehető, de akkor is. Pont a fogacskájának az éle, a két felső metsző melletti jobb fog. Akinek idáig mondtam, mindenki azt mondta, hogy ilyen előfordul, ne is aggódjak rajta :-S
    Ennél csak rosszabbakat olvastam a neten, van akinek ki is törik, vagy kettétörik, meg 1-2 napon belül el kezd szürkülni, meg begennyesedni ... stb. Na az ilyenekkel kell menni fogorvoshoz, de a miénkkel nem, mert tejfoggal nem igazán foglalkoznak.
    Egy babáknak való fogászatról tudok pesten, ott ilyen Fluoridos ecsetélést csinálnak, hogy a zománc erősödjön. Ha látom, hogy romlana vagy valami akkor oda lehet, hogy elviszem egyébként mást nem nagyon tehetünk.

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!
    Sajnálom a fogas balesetet. Én állandóan rettegek minden esésnél, hogy le ne törjön a Maya foga. Az öcsém két éves volt amikor megkóstolta az uvegasztalt és az első foga fele letört. Szerencsére semmi gond nem volt vele a fogváltásig. Fogzás ügyben át tudom érezni a fáradtságotokat. nálunk is hasonló a helyzet. Még mindíg nem bújt ki az a nég fog ami kb 2 hónapja jön.

    VálaszTörlés
  7. Most olvastam mi történt. Sajnálom az esetet, de nézd a jó oldalát, hogy még szerencse, hogy nem tört le teljesen vagy bármi, de azért átérzem a gondodat. Szerintem minden Anya rémálmai közt ott szerepel ez az eset is. Puszi és kitartás a többi foghoz:)!!!

    VálaszTörlés