2009. szeptember 7., hétfő

Hisztiről és a hétvégéről :-)

Nagyon jó hétvégén vagyunk túl, megint sok-sok élményben volt részünk.
Szombaton Ikea projekt volt ... amit apa annyira nem élvezett, nem úgy mint mi. Na jó, csak én :-)) Sajnos Blankám is elvesztette a végén a lelkesedését :-) Aztán siettünk haza, mert készülni kellett, egy újabb esküvői meghívásnak tettünk eleget. Bálint, régi barátjának voltunk az esküvőjén igaz csak a szertartás végéig maradtunk, mert Blankával éjszakába nyúló buliba nem maradhatunk. Nem is akarunk, és nem is lehet, ha fáradt és éhes nagyon nyűgös, hisztis tud lenni. Az is lett!

Ja, igen ... hisztikorszakról pár szót szólnék:
Nem olyan régóta boldogít ezzel minket, de már most félek, hogy ez még 1-2 évig így lesz :-)) Hogy lehet ezt hosszú távon elviselni??? :-)))))
Bár nem hagyjuk rá, mert én nagyon nem szeretem, ha egy gyerek földhöz vágja magát és hisztivel kiharcol mindent ... stb.
Szóval, ha ilyenkor otthon vagyunk, szépen beültetem a szobájába és közlöm vele, hogy gondolkodjon el. :-))) Majd magára hagyom, de nem zárom rá a szobát, vagy ilyesmi ... Idáig bevált, mert ahogy otthagytam a szobájában, a hisztizést mintha elvágták volna. Szóval erősen próbálkozik a drágám :-)) Még arra nem jöttünk rá, hogy ha idegen helyen vagyunk akkor hogyan tudunk a hiszti ellen hatékonyan fellépni, mert az a kényesebb helyzet.
Akinek tippje van, ne kíméljen :-)))))

Nos azért nem ilyen borús a helyzet, mert az esetek többségében, nagyon jó gyerek. Tényleg Demo! :-))
Mindenesetre anno úgy "álltam neki" a gyereknevelésnek, hogy az én kislányom a játékszabályokkal mindig legyen tisztában. Tudja, mit szabad, mit nem, tudja hol a határ és a legfontosabb legyen egy rendszere!

Szóval tudtam nem fogom Blankára hagyni ezt a hisztivel kiharcolok mindent akaratosságot. Bár baromi nehéz és erre csak akkor jön rá az ember amikor benne van, gyereke van ...

Nagyon könnyű azt mondani, hogy jó majd leszidom. Hmmm :-)) sokszor semmit sem érsz vele, mert rád néz és folytatja csibészes mosollyal a rosszalkodást. Pl: tépni a virágok leveleit, vagy bele törli az LCD tévébe a vajas kenyeret. Ha megfogom a kezét és elviszem onnét, na akkor jön a balhé, mert beleavatkoztam az Ő kis önálló magánszámába.
Úgyhogy komoly meccsek elé nézünk még ... Ám kedves gyermeket váró barátaim, és még csak most tervezők, a jó hír, hogy ez csak addig volt rémisztő számomra is, míg nem volt gyerekem, most ez a világ legtermészetesebb állapota :-))))))

Fura de eljutottam arra pontra, hogy már sokszor lepereg rólam mit is csinál. Egy anyukával beszéltem múltkor és ő azt mondta, ő már csak azt figyeli, ne legyen életveszélyben a gyereke :-))

Azon pedig már egyáltalán nem csodálkozom, ha egy anyuka torkaszakadtából üvölt a gyerekével (régen úgy felháborodtam, hogy jaj milyen szülő az ilyen?) ma már egyszerűen csak együtt érzek vele :-)))))))) Tudom, még mindig jobb egy hangosabb rászólás, mint hogy odamenjek és jól elverjem a fenekét. Akkor inkább 100x kiabálok. Nem vagyok híve a gyerekverésnek. Sőt egyenesen utálom, ha valaki az erejét a nála kisebben, gyengébben és jóval fiatalabbon próbálgatja. Bár hozzáteszem, most nem arról a jól irányzott anyai pofonról beszélek, - én is megkaptam anno - meg is érdemeltem!

Nos jól elkanyarodtam :-)) lényeg, hogy egy új életszakaszba lépett Blanka és ez nagyon érezhető a viselkedésén. Most nyílik ki igazán a kis világa.

Arra most nem is nagyon térnék ki, hogy kezdődik a nem akarok aludni napközben, vagy ha nem szórakoztattok, feltűnően unatkozni fogok :-) Ő aki imádott autóban ülni, most ha nem Halász Judit szól a kocsiban, 10 perc múlva megunja az egészet és nyavalyogni kezd.

Mint már fent írtam, azért nem ilyen szörnyű a helyzet ... vendégségben még mindig ő a kicsi, cuki, csöndes, jó gyerek.
Így megosztanám veletek a vasárnapi csobánkai nosztalgia bulin készült fotókat. Blanka a gyerekek kedvence volt, mindenki vele akart játszani, a legeslegkisebbel - Barna Kendével - még nem lehetett mert, nagyon picike, még csak 4 hónapos :-)

Erről a buliról azt kell tudni, hogy Bálint szüleinek a barátainál voltunk a csobánkai nyaralóban. Ez a baráti társaság - 3 család - a mai napig nagyon jó viszonyt ápol, összejárnak; lassan 40 éve barátok.
A mai világban ez irigylésre méltó ... hiszen úgy megyünk el sokszor egymás mellett és annyira nem foglalkozunk a másikkal. :-(
Ők abban a szellemben nevelték fel a gyerekeiket - aki már mind felnőttek, lásd férjem- hogy a barátság fontos dolog, egy kincs és vigyázni ápolni kell, így a gyerekek is megmaradtak barátoknak. Sőt most a gyerekek gyerekei az unokák is együtt játszottak. :-)) Szóval ez már a harmadik generáció aki a csobánkai nyaralóban bulizott. A gyerekek - Virág, Bence, Dorka és Blanka - annyira jól érezték magukat, hogy táncoltak, futkároztak. Blankával pedig megállás nélkül babázták, emelgették, sétáltak vele, pátyolgatták. A nagyszülők pedig csak nosztalgiáztak, és nosztalgiáztak ... jó volt őket hallgatni :-))))





















13 megjegyzés:

  1. Na erre én is kíváncsi vagyok, milyen ötleteket adnak. Nálunk is kezdődik ez a korszak, de még nagyon lightosan. Bár Zozi ülve is tud toporzékolni :)

    VálaszTörlés
  2. Szia Timi,
    (Prünty vagyok a fórumról )
    A hiszti kezelésről csak annyit, hogy először vannak a szigorú elvek, aztán idővel lassan ezekből enged az ember és a túlélésért küzd. De minden gyerek más, mindenkire más hat.
    Blanka számomra a mintagyerek kategória, aki minden szülő álma, így azt hiszem ebben a kérdésben is megtalálod a számotokra legmegfelelőbb utat.

    A gyerekeknek meg a férjem szavaival élve, rendkívül jó a marketingjük. Kifelé, vendégségben cukipofák, aztán hogy mi van mögötte az itthon derül ki. :)

    VálaszTörlés
  3. Hello!

    Szóval már ti is hisztiztek...:-)
    Szerintem sokkal jobb megbeszélni, mint ráhagyni. Mi próbáljuk ilyenkor rövidre zárni a témát és megegyezni valahogy. Van olyan dolog, amiben inkább nem is idézzük elő a hisztit, inkább ráhagyjuk, hadd menjen a saját feje után, ami meg az "életébe kerülhet", abban nem ismerünk tréfát, és akár mit csinál, úgy lesz, ahogy mondjuk!
    Nálunk működik a szobába beküldés, és aztán bemegyünk, h: "Abbahgytad? Megbeszéljük?" és utána minden oké:-)
    Kitartás!

    VálaszTörlés
  4. Drága Timi! Tanácsot sajna én még nem tudok adni, de te jól jegyezd meg amit írnak neked a kedves olvasók, hogy majd idővel te tudjál nekem segíteni. És nyugi, nem vetted el a kedvem! :-)
    Ui: Blanka nagyon-nagyon cuki a kis copfjával! :-)

    VálaszTörlés
  5. sziasztok:)
    a hisztirol megoszlanak a velemenyek, nos, mi is benne vagyunk rendesen:) ez az akarat kifejezesenek termeszetes velejaroja, ugye ok meg nem tudjak a feszultseguket levezetni, kontrollalni, ez egy eresi folyamat. talan, ha ebbol a megkozelitesbol nezzuk, kicsit enyhul a mergunk, mikor olyan hangon sikit, hogy azt hisszuk megsuketulunk. sajnos a turelem sem igen jellemzo rajuk, es nem is varhato el ekkora gyerekektol. majd kinovik. nekunk csakis a figyelemeltereles mukodik.(vagy neha az sem) semmi mas. kitartast, es ha nem banod jovok maskor is:)

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok LÁnyok!

    Már 4x állok neki, ennek a kommentnek :-)
    Na de összeszedem magam. Először is köszönöm a hasznos tanácsokat, aranyosak vagytok. Azért nem olyan nagy a baj, de én szeretem mindig az elején megoldani a dolgokat. Főleg, hogy Blankát próbálom tudatosan nevelni, így a hisztiből eredő problémákat is már az elején kezelni. Következetesség szerintem fontos. Igaz, mint írtam bőven volt elképzelésem, hogyan fogom majd felnevelni, hogyan fogom a hisztiket kezelni, majd mindezt megakadályozni aztán néha már csak hagyom. Az is olyan rossz, hogy ha mást sem hall a gyerek, csak: ezt ne csináld, azt ne csináld ... stb.

    Egyébként a hisztik 90% abból adódik még, hogy fáradt, éhes, szomjas. Ezeken azért még könnyen tudok segíteni.

    Panna, Zolikáról nem is tudom elképzelni, hogy ülve toporzékol :-))

    Manka, tudom, hogy Te vagy a Linda :-)) Tetszett amit apa mond a gyerekekről :-)) Téged mikor tudlak olvasni??????

    Emese: nagyon jó ötlet a megbeszélés, néha nálunk is bejön :-))), ez a hiszti milyenségétől is függ. Van amikor simán elég ha elterem a figyelmét és már nem is hisztizik :-))

    Hugomum örülök hogy jöttél, írtál és gyere máskor is :-))

    Clau, ne aggódj, Te is nagyon jó anyuka leszel! Bár már ott tartanánk, hogy együtt babázunk :-))

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. Még azt elfelejtettem írni, hogy a verést mi is szeretnénk elkerülni, de a kiabálás sem jobb. Az már a szülő tehetetlenségének a jele:-) De a gyerekre nem igazán hat, főleg ha mindig kiabálnak vele. Úgyhogy mi most ezzel is trenírozzuk msgunkat, próbálunk inkább szépen beszélni vele, ami persze néha nehéz bizonyos helyzetekben.
    És teljesen igazad van, már most el kell kezdeni, mert 5 évesen már rég késő...
    puszi

    VálaszTörlés
  9. Szia Timi!

    Sajnos még nem tudok segíteni, de ha már hiszti, eszembe jutott, hogy feltöltöttem ezt a könyvet:
    A hiszti - Szülők kézikönyve
    Itt találod, sok más között:
    http://babaknak.multiply.com/journal/item/26
    (az első a listában)

    Hátha segít valamiben :)

    VálaszTörlés
  10. Emese teljesen igazad van :-)) Az én férjem olyan nyugodt, türelmes, soha sem fog szívinfarktust kapni, ő szokott néha rám szólni ha hangosabban szólok rá a gyerekre. :-)) Pedig még csak nem is kiabálok! :-) De a pasiknak könnyű, napi 3 órát ha vannak a gyerekkel!

    Ám néha azért elszakad a cérna, és kijön minden anyukából. A legjámborabb barátnőmet is láttam már kiabálni a fiával. Őszintén? Én sem tudom mi a fenét tettem volna a helyében. Asszem ugyanezt :-)))

    Vera, köszi :-) Aranyos vagy, letöltöm és belenézek. Hátha van benne egy-két használható ötlet, tanács :-))

    VálaszTörlés
  11. Olyan nagy már a Blanka - jó lenne látni! Én úgy vagyok vele, hogy ha a gyerek fáradt, éhes-szomjas, beteg, akkor a hiszti nem tekinthető hisztinek. Ha semmi baja sincs és úgy raplizik (pl. pelenkázás), akkor ha már nagyon felmegy bennem a pumpa, akkor rászólok eréjesebben Glóriara, hogy "anya kezdi elveszíteni a türelmét..." és érdekes módon meg szokta érteni. Persze ezt csak ritkán alkalmazom. A verést én személyszerint elintélendőnek tartom, pont azért amit te is írtál: erőfitogtatás a gyengébbel szemben. Amikor Glória teljes erőből ütögeti a fejünket (múltkor egy bottal), meg harap, akkor először próbálom elterelni a figyelmét és más felé terelgetni, de ha nem segít, még le szoktam szídni és akkor a térdemre ültetem és "megbeszéljük a dolgot". Van egy könyv (szerintem jó, főleg a későbbiekre): http://bookline.hu/product/home.action?type=22&id=52395&_v=Faber_Adele_Mazlish_Elaine_Beszelj_ugy_hogy_erdekelje_hallgasd_ugy_hogy_elmeselje

    VálaszTörlés
  12. http://bookline.hu/product/home.action?type=22&id=
    52395&_v=Faber_Adele_Mazlish_Elaine_Beszelj_ugy_
    hogy_erdekelje_hallgasd_ugy_hogy_elmeselje

    VálaszTörlés
  13. Szia Eszter!

    Köszönöm, hogy megosztottad velem a nézeteid. Aranyos vagy. Erre a könyvre pedig rá fogok keresni :-))
    Puszillak

    u.i.: nálunk pofozkodás megy, néha simogat, néha odacsap. Legutóbb apa orrahegyét harapta meg úgy, hogy bibis lett neki. Mondta is apa, hogy jaj, nem kérek többet puszit Blankától :-))

    VálaszTörlés